EUR: 325,97 Ft
CHF: 280,69 Ft
2018. július 23., hétfő
Lenke

Egyéb Tatabánya

Népszerű sörök és sztárok

Wellhello, Halott Pénz, Kiscsillag, Ocho Macho – csak néhány nagy név az 5. Tatabányai Sörfesztivál fellépői közül. Az idei program felhozatala tehát igen veretesre sikerült: a hazai könnyűzene színe-java megfordult az Árpád téren és környékén, ahol három színpaddal várták a látogatókat a Tatabánya Pont szervezői.

Már a fesztivál első napján hatalmas tömeg gyűlt össze a belvárosban, hiszen a fiatalok két kedvenc magyar zenekara, a Wellhello és a Halott Pénz lépett színpadra, miközben a Megyeháza parkolójában az Ocho Macho tartott kiváló hangulatú koncertet. A több ezer látogatót a koncertek közbeni intenzív esőzés sem zavarta: hatalmas bulival alapozták meg az idei rendezvény hangulatát.


A Halott Pénz különösen sok látogatót vonzott

Ezt másnap a megye rádiójának kitelepülése, valamint Tóth Gabi és a Biebers fellépése fokozta, különösen Puskás Petiék zenekara mozgatta meg a táncos lábakat. Az együttes billentyűse, Puskás Dániel önmagát sem kímélte: hatalmas esése után többen is aggódtak a zenészért a színpad környékén, ő azonban kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet.

Puskás Petiék zenekara megmozgatta a táncoslábúakat

A Tatabánya Pont teljes csapata a Kiscsillag zenekar tagjaival

A vasárnap a családokról szólt: délután az Apacuka zenekar szórakoztatta az apróságokat és szüleiket, majd a Lovasi András vezette Kiscsillag fellépése következett. Lovasi András vezetésével – akit születésnapja alkalmából a színpadon is felköszöntöttek – a zenekar legnagyobb slágerei mellett a Kispál és a Borz legendás dalai is megelevenedtek, igazi rock and roll hangulatot teremtve a nagyszínpadnál. A tempó nem volt kisebb a Megyeháza előtt sem: itt a rockabilly műfaj hazai nagykövete, a Mystery Gang csapott a húrokba. A zenekar frontembere, Egri Péter a koncert előtt és alatt is többször elmondta: imádják a tatabányai publikumot, mindig örömmel jönnek el városunkba.


Schmidt Csaba polgármester a koncerteket és a város sörét ajánlotta a fesztiválozók figyelmébe

A koncertek mellett természetesen sörből sem volt hiány: igazi különlegességeket is kóstolhattak az arra vágyók, hiszen többek között banános és epres ízesítésű nedűket is kínáltak a standoknál. A leghosszabb sor ezzel együtt talán a Tatabánya Söre pultnál állt: a kilátogatók körében mind a világos „Jó szerencsét!”, mind a vörös, felső erjesztésű „Vadorzó” bizonyult a legnépszerűbbnek.

– Az elmúlt évek legjobb sörfesztiválját zárjuk – értékelt a szervező Tatabánya Pont vezetője, Szutter Levente. – Az eső és a hűvösebb időjárás ellenére rengetegen látogattak ki a koncertekre, sokan kóstolták meg az ízletes söröket is. Egyre inkább „fesztiválosodunk”, a jövőben is több olyan elemet szeretnénk belevinni a programba, ami ebbe az irányba mutat.

Az eddigi legnagyobb szabású programot tudhatja tehát maga mögött a Tatabányai Sörfesztivál, ami immár nemcsak a város, hanem a térség egyik kiemelkedő rendezvénye is.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.