2018. április 21., szombat
Konrád

Életmód

Öt működő szülői intelem fesztiválokra

Minden szülő életében elérkezik az idő, amikor el kell engednie gyermekét az első fesztiváljára vagy legalább a gólyatáborba.

Természetes, hogy féltjük őt, a fiatal pedig nem érti, mit „rinyálunk” már megint. A folyamatos tiltás azonban biztos nem válik be. Beck Andrea, aki szülőknek, illetve gyermekeknek és tinédzsereknek szóló szemléletfejlesztő könyvek szerzője, összeszedett néhány egyszerű módszert, amelyekkel hathatunk gyermekünkre.


1. Baráti felelősség

Nem elég tudni, hogy kikkel marad ki gyermekünk, lehetőség szerint ismerni is kell őket. Beszéljünk velük indulás előtt, és hangsúlyozzuk, hogy vigyázzanak egymásra. Biztosítsuk őket arról, hogy bármilyen körülmények között számíthatnak ránk, negatív következmények nélkül. Akármi történjék is, ne féljenek azonnal segítséget kérni tőlünk. Ehhez szükség van a telefonszámok cseréjére.


2. A világ legnagyobb pletykafészke

A „vigyázz magadra!” helyett nagyobb visszatartó erővel bír, ha azt mondjuk, ne csináljon semmi olyat, amit később nem látna szívesen a neten. És persze mondjuk el azt is, hogyan kerülheti el a kiszolgáltatott helyzeteket.

3. Szex, drogok, alkohol

Talán meglepően hangzik, de a legjobb, ha mi veszünk óvszert a gyereknek. Ez egy jó alkalom arra, hogy a szülő és a gyerek legalább pár percig őszintén beszéljen a szexről, a szexuális úton terjedő betegségekről, a védekezésről és arról, hogy nem kötelező megtenni, csak mert a másik azt akarja. Az alkoholról is muszáj beszélni: magyarázzuk el, hogy ne keverje a különböző alkoholos italokat, és figyelmeztessük, hogy mások miket keverhetnek az italába.

4. Megalázó helyzet

A legfontosabb, hogy verjük a fejébe: nem kell semmit megcsinálnia, amit nem akar! Joga van nemet mondani, eljönni, felállni. Ismerje fel, milyen bátor dolog, ha nemet mondva kiáll magért vagy akár másért, legyen szó egy gólyatábori „csicsikáztatásról”, vetkőzésről vagy bármilyen más helyzetről. Nem szabad, hogy a gyerekek azt gondolják, saját akaratuk ellenére, csak azért meg kell csinálniuk valamit, mert különben nem lesznek barátaik, vagy kizárják őket a közösségből.

5. Ha mégis baj történik

Kerülhet gyermekünk olyan helyzetbe, amikor segítségre van szüksége. Bátorítani kell, hogy baj esetén azonnal kérjen segítséget, és mi ott leszünk! Ehhez a telefonján legyenek gyorshívóra állítva a szülők és a barátok, valamint mondjuk el nekik a segélyhívó telefonszámát. Egy fesztiválon előre megnézhetjük a térképet, hogy hol kérhet elsősegély-ellátást vagy rendőri segítséget. És ha megtörtént a baj, a legfontosabb, hogy ne hibáztassuk a gyereket! Ha egy ilyen helyzet után első reakciónk a „Többet biztosan nem mehetsz sehová!” kijelentés, netán hibáztatás vagy további fenyegetések, büntetések, akkor biztosak lehetünk benne, hogy legközelebb nem fog szólni nekünk.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szuperkórház épül Dobogón

    Szuperkórház épül Dobogón

    A Dél-budai Centrum nem is annyira kórház, sokkal inkább egy egészségpláza lesz, ahol még a gyógyszert is robotok juttatják el az osztályokra.

  • Ne aludj sminkben!

    Ne aludj sminkben!

    Mi történik, ha egy hosszú éjszaka után sminkben fekszünk le aludni? A szakemberek szerint ez a legrosszabb, amit a bőrünkkel teszünk: beindítja a ráncosodást, hiszen lebontja a természetes kollagént, eltömíti a pórusokat, szárazzá, repedezetté válik a bőr.