2018. november 20., kedd
Jolán

Belföld

Ötszáz helyen 55 ezer diák vehet részt Erzsébet napközi táborban

Az ország mintegy ötszáz pontján csaknem 55 ezer gyerek vehet részt napközi rendszerben zajló tábori programokon – mondta hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára Noszvajon, a Zenebona napközi tábor megnyitóján.

Novák Katalin közölte: a napközi Erzsébet táborok egész nyáron programdús élményeket nyújtanak a gyerekeknek.


A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szavai szerint a 2015-ben indított táborok egyre népszerűbbek: idén 40 ezer gyerekkel terveztek, ám a másfélszeres túljelentkezés miatt csaknem 55 ezer diák számára hirdethették meg a napközi Erzsébet táborokat.

A körülményekről azt mondta, hogy a napi négyszeri étkezésen, valamint a turnusonkénti egy-egy kiránduláson túl igen változatos a napközik tematikája, és mindezért a szülők mindössze napi száz forintot fizetnek.

Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ vezetője azt mondta: a tankerületből tavaly néhány száz diák és néhány tucat pedagógus vett részt Erzsébet táborban. Az idén 71 pályázatukból 58 sikeres volt, így a nyár végére kétezer tanuló és 230 pedagógus jut tábori élményhez.

A Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zenebona napközi táborába a helyiek mellett felsőtárkányi, egri és adácsi gyerekek is érkeztek.

Kapcsolódó Cikkek