2018. november 14., szerda
Aliz

Belföld

Simicskó István: Nem engedhetjük meg, hogy illegális migránsok százezrei átgázoljanak Magyarországon

Simicskó Istvánnal készített interjút az Origo stábja, ami elkísérte a politikust Szicíliába, ahol felavatta a Vittoria városában lévő hadifogolytáborban meghalt magyar honvédek emlékére emelt, és nemrégiben felújított Magyar Kápolnát. A honvédelmi miniszter beszélt a magyar katonaság helyzetéről, és a határnál szolgáló egyenruhások számáról is.

Nincs száz százalékos biztonság, nem lehet kijelenteni teljes bizonyossággal, hogy bárhol Európában nem lesz terrortámadás az elkövetkezendő időszakban, de a Magyar Honvédség, a társszervek, és a katonai titkosszolgálat a szövetséges országok titkosszolgálataival együtt mindent megtesz azért, hogy Magyarország továbbra is biztonságos ország legyen – mondta a lapnak adott interjúban Simicskó István.


A politikus kifejtette, hogy megfelelő létszámú katona szolgál a határnál, a rendőrökkel együttműködve. A kormány úgy döntött, hogy határvadászokat is toboroz a Belügyminisztérium, és éppen a napokban avattunk 1200 tiszthelyettest a Hősök terén. Fontos, hogy továbbra is fenntartsuk a katonai jelenlétet a határon. Nem engedhetjük meg, hogy illegális migránsok százezrei átgázoljanak Magyarországon. Megvédjük az országot – hangsúlyozta a miniszter az Origónak.

Simicskó István teljes interjúját itt olvashatja el!

Kapcsolódó Cikkek