2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Szabó Bálint: Maffia irányítja Szegedet, és Botka László a keresztapa

A költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba “az MSZP és Botka László titkos pártpénztárnoka” – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője pénteken Szegeden.

Szabó Bálint a szegedi közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte, a gyanú szerint milliárdok vándoroltak Botka László ügyvédjéhez, Czeglédy Csabához.


Az ügyvezető úgy fogalmazott, “maffia irányítja Szegedet, és Botka László a keresztapa”, a szegedi polgármester körül “elfogyott a levegő”, közvetlen munkatársai közül “szinte mindenki vádlott vagy gyanúsított” valamilyen büntetőügyben.

Ujhelyi István szegedi szocialista politikus, európai parlamenti képviselő azt mondta, “Czeglédy Csaba, veled vagyunk!”, azt azonban nem, hogy veletek vagyunk Szeviép-károsultak vagy veletek vagyunk diákok – közölte Szabó Bálint.


Kifejtette, mintegy kétezer, a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezeteknél dolgozó diák vár hiába májusi bérére, és már abban sem bízhat, hogy júniusi fizetését megkapja, a követelésük 80-130 millió forintra tehető.

“Szeged tele van korrupciós ügyekkel” – mondta az ügyvezető, aki azt állította: “csak idő kérdése, hogy Botka László is a vádlottak padjára kerüljön”.

Pénteken a Magyar idők számolt be arról, hogy értesülésük szerint pár héttel a megbízatása után máris felmondta az MSZP-frakció Botka László bizalmi emberének számító új kommunikációs igazgató, Kerényi Györggyel kötött megállapodását, sőt a parlamenti belépőjét is megvonták tőle.

Mint arról beszámoltunk, a baloldal ügyvédjeként emlegetett Czeglédy Csabát, az MSZP szombathelyi politikusát a múlt héten helyezték előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint egy bonyolult munkaerő-közvetítő bűnszervezet tagjaként hárommilliárdos költségvetési csalásban vett részt. Az Echo Tv Informátor című műsorának stábja még szerdán járt Czeglédy cége, a Human Operator Zrt. szombathelyi székházánál, ahol egy kukában meghökkentő iratokra bukkantak.

Csütörtökön a Magyar Idők írta meg, hogy feszültséget szült az MSZP-n belül, hogy a kampány szervezésére életre hívott országos választási bizottság szinte korlátlan hatalommal ruházta fel Botka Lászlót, aki nem is tagja a párt vezetésének.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek