2018. április 26., csütörtök
Ervin

Egyéb IV.kerület

Szépséget vittek a színpadra az Ékszer Balett növendékei

A 25 éves Ékszer Balettiskola hitvallása, hogy minden gyermekben ott lapul a tehetség, arra várva, hogy kibontakozhasson.

A tánc által megtanult készségek nemcsak a táncban, de az iskolai előmenetelben és a személyiség fejlődésében is hatalmas segítséget nyújtanak.


A tánc mindenkié, ezért szeretnék ezt sokakhoz eljuttatni, hogy általa minél több gyerek boldogabb, magabiztosabb felnőtté válhasson.

Az Ékszer Balettiskolának több helyszíne van Budapesten, a növendékek klasszikus balettet, akrobatikát, sztepptáncot és dzsessztechnikát tanulhatnak. Minden év végén az Ékszer Balett Táncegyüttes balettművészeivel léphetnek színpadra a növendékek, idén a Szépség és a Szörny című mesebalettet adták elő. A csodás jelmezekkel és grandiózus díszletekkel készített produkciót a Stefánia Palota hatalmas színpadán mutatták be.

Az iskola növendékei alapfokon egyedülállóan magas színvonalú tánckészségre és tudásra tesznek szert az évek során. A VI. Országos Klasszikus Balett Tanulmányi Versenyen minden kategóriában ebben az évben első helyezést értek el, és megkapták a legsikeresebb iskola különdíját is.

Kis táncosokat várnak

Szeretettel várnak minden régi és új növendéket négyéves kortól a beiratkozás időpontjaiban:

József Attila Művelődési Központ (1131 Budapest, József Attila tér 4.)

Beiratkozás: június 21. 15–19 óra

Újpesti Polgárcentrum (1043 Budapest, Árpád út 66.)

Beiratkozás: június 20. 16–19 óra

Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér (1067 Budapest, Eötvös utca 10.)

Beiratkozás: június 20. 16–18 óra

Természetesen szeptemberben lesznek pótbeiratkozások, amelyek időpontjáról az iskola honlapján (www.ekszerbalettiskola.hu) lesznek információk.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szabadtéri kiállítás nyílt a jótékonykodásról

    Szabadtéri kiállítás nyílt a jótékonykodásról

    Utolsó állomására, Pécsre érkezett a Jószolgálat-díj 2017-es díjazottjait bemutató országjáró szabadtéri kiállítás. A díj 2016/2017-es évadának három díjazottja is Pécsett, illetve környékén segíti a rászorulókat: a Dr.

  • Megteltek Szeged parkjai

    Megteltek Szeged parkjai

    A tavasszal és a jó idővel az is együtt jár, hogy az emberek szeretnek minél több időt a szabadban tölteni.

  • Éremeső a fehérváriaknak

    Éremeső a fehérváriaknak

    Kovács Sarolta nyerte a nők versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI SE győzött. De a fehérvári sikernek itt nincs vége.