2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Egyéb Székesfehérvár

Teljesen felújítják a Gaja-hidat

Meglepően rossz állapotú elemekre bukkantak a szakemberek, amikor megvizsgálták a Fehérvárról Veszprém felé elágazó főút hídját, amely a Gaja patakon ível át. A felújítás miatt két teljes hónapig lezárják a Palotai út ezen szakaszát, a forgalmat a körgyűrűre terelik.

Eredetileg csak félpályás lett volna az útzár, ami októberig tartott volna, azonban a szakemberek javaslata és a híd rendkívül rossz állapota miatt a jelentősen rövidebb, azonban teljes szélességű lezárás szükséges – közölte a városháza. Így öt hónap helyett csak két hónapos forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a gépjárművel
közlekedőknek. Nagy Zsolt, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője elmondta, hogy aggályos lenne a félpályás forgalomfenntartás a folyamatos rezgések miatt. Így a kivitelező kezdeményezte a teljes útpálya lezárását.


A forgalomkorlátozás az országos, a regionális, a helyi autóbusz járatokat is érinti, közel 2-2,2 kilométerrel hosszabb utat kell megtenniük a járműveknek, így a menetidő is megnő Fotó: K. Mátyás Bertalan

A Palotai út mindkét forgalmi sávját lezárják hát az Új Csóri úti körforgalom és a Kereszttöltés út között  június 17-én 0.30 órától előreláthatóan augusztus 14-ig. A terelő útvonal mindkét irányban a 7. sz. főút (Szent Flórián körút), Móri út vonalán kerül kijelölésre. A Feketehegy-Szárazrét irányába tartó forgalom segítése érdekében a Móri útról az Új Csóri út felé vezető indirekt ágon a 7. sz. főútra való rácsatlakozásnál gyorsítósáv kerül kijelölésre. Az útlezárással kapcsolatos információkat – ugyanúgy, ahogy a városban lévő egyéb előre tervezett forgalomkorlátozásokat is – minden esetben a Közlekedési Iroda feltölti a WAZE térképre – így az applikáción keresztül azokról az autósok folyamatosan tájékozódhatnak.
A forgalomkorlátozás az országos, a regionális, a helyi autóbuszjáratokat is érinti, közel 2–2,2 kilométerrel hosszabb utat kell megtenniük a járműveknek, így a menetidő is nő – tájékoztatott a KNYKK Zrt.

A felújítás sok kellemetlenséggel jár, de nem tűrt halasztást. Miután ugyanis a szakemberek megvizsgálták a Gaja-híd szerkezetét, kiderült, hogy a 60-as években történt kiszélesítésekor egy más technológiát alkalmaztak, ezért olyan hosszirányú repedések alakultak ki, amelyek veszélyesek voltak, és a korrózió is sokkal nagyobb rombolást
végzett, mint amit a roncsolásos vizsgálatok előtt látni lehetett.


Kapcsolódó Cikkek