2018. február 22., csütörtök
Gerzson

Egyéb Szombathely

Vízilabda: bajnokká avatták a szombathelyi pólósokat!

Az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) nem kis meglepetésre a rájátszás utolsó fordulójában, Békéscsabán is magabiztosan győzni tudott, így feljutott az OB I-be. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Matajsz Márk fiai alkotják az év meglepetéscsapatát.

Alig több mint egy éve még a harmadosztályban, pontosabban az OB II-ben pólóztak a szombathelyi aligátorok, akkor senki nem gondolt arra, hogy idén júniusban már arra készülhet az AVUS, hogy ősszel a BL-győztes szolnokiak ellen kell bajnoki meccset játszani. A vízilabda sportág meglepetéscsapata azzal a tudattal utazott az utolsó fordulóban Békéscsabára, hogy a tabella 2. helyén álló, de három ponttal kevesebbet gyűjtött hazaiakkal bajnoki döntőt játszik, ugyanakkor a saját kezében van a sorsa. Ha nyernek vagy döntetlent játszanak, nem kell számolgatniuk, feljutnak az OB I-be, ha kikapnak, akkor a Békéscsaba a bajnok, az AVUS pedig osztályozóra kényszerül.


Egy év alatt két osztályt léptek előre a szombathelyi pólósok Fotó: AVUS

Nem jól indult a szombathelyi pólósok számára a június 10-i meccs, hiszen 1-0-ra, majd 2-1-re is a viharsarkiak vezettek, majd Cvetic és Ekler góljaival fordítottak a szombathelyiek (2-3). Ezután megint erőre kaptak a csabaiak, és három perc alatt két gólt szereztek, ezzel újra ők álltak jobban. A 3. negyed vége előtt fél perccel, 4-3-nál sokan már aggódni kezdtek, de nem így a rutinos gólgyáros Kutasi Rómeó, aki – ahogy egész évben – most is góllal nyugtatta meg a fiatalokat. A bajnoki döntő utolsó negyedében pedig, mint oly sokszor a szezon során, ezúttal is ,,bedarálták” az aligátorok az ellenfelet. Előbb a fiatal center, Kurucz Barnabás, majd újra Kutasi és a végén Ekler Bendegúz is betalált, ezzel pedig az AVUS 7-4-re megnyerte a bajnoki finálét, és feljutott az OB I-be.

Kékben Matajsz Márk vezetőedző
Fotó: AVUS

A lefújást követően pedig jöhetett az örömfürdő, amelynek során Juhász Tibor, az AVUS elnöke és Matajsz Márk, a csapat vezetőedzője is a bajnokcsapattal együtt a medencében landolt és ünnepelt. A szombathelyi klub elnöke a meccs utáni örömében megjegyezte, hogy sporttörténelmet írtak az aligátorok, hiszen egy esztendő alatt két osztályt feljebb lépve Európa, illetve a világ legjobb klubcsapatai között találták magukat, s ősszel már Szombathelyen köszönthetik az egy négyzetméterre jutó legtöbb olimpiai bajnokot.


Le a kalappal a fiúk, a vezetőedző és valamennyi korábbi edző előtt, aki hozzájárult ehhez a fantasztikus sikerhez. – Most egy kicsit fújunk, pihenünk, aztán egy-két poszton jó nevekkel megerősítjük a csapatot, de terveink szerint továbbra is alapvetően szombathelyi születésű tehetséges fiatalok alkotják majd az AVUS gerincét – tette hozzá a lapunknak nyilatkozó Juhász Tibor.

A bajnokságot 29 ponttal nyerte az AVUS a 25 pontos BVSC-Zugló és a 24 pontos Eszterházy FSC előtt, az utolsó fordulóban vereséget szenvedő Békéscsaba 23 ponttal lecsúszott a dobogóról, és a 4. helyen végzett.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újra itt a tél!

    Újra itt a tél!

    Szánkózó, hógolyózó gyerekek lepték el a Római körúti kilátó mögötti domboldalt: a február közepi havazást láthatóan örömmel fogadták a fiatalok, akik kihasználták a több centi vastag hótakarót és vidáman siklottak le az évtizedek óta népszerű pályán; hogy a szülők se maradjanak ki a jóból, visszafelé ők húzhatták gyermekeiket a szánkón.

  • Rock and Roll Party az Ifiházban

    Rock and Roll Party az Ifiházban

    Technikai okok miatt új időpontban, március 10-én kerül megrendezésre az Ifiházban a Rock and Roll Party. A The Memphis 2017-től működteti klubját az Ifiházban, ez alkalommal vendégük is lesz, a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar érkezik hozzájuk.

  • Muzsika bárhol, bármikor

    Muzsika bárhol, bármikor

    Lőszeres ládából zenedoboz? A pécsi testvérpár nem ismer lehetetlent, ha zenehallgatásról van szó!