EUR: 303,18 Ft
CHF: 267,27 Ft
2017. augusztus 19., szombat
Huba

Extra

Yoko Onót hivatalosan is elismerték az Imagine társszerzőjének

Több mint 35 évvel John Lennon halála után özvegyét, Yoko Onót hivatalosan is elismerték az Imagine című nagy sikerű sláger társszerzőjének.

A National Music Publishers Association (NMPA) zenei kiadó szerdán éves gyűlésén jelentette be New Yorkban, hogy a 84 éves Yoko Ono az 1971-ben kiadott dal jogainak tulajdonosa.

David Israelite, az NMPA vezetője elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy Onót ebben a “kiérdemelt elismerésben” részesíthetik. Bemutattak egy archív felvételt, melyen Lennon hangsúlyozza felesége aktív részvételét az Imagine létrejöttében. A zenész a videóban elmondta: 1971-ben Yoko Onót azért nem jegyezték fel társszerzőként, mert akkoriban Lennon “egy kicsit egoistább és túl macsó” volt, és nem említette Ono szerepét.

Yoko Ono a fia, Sean Ono Lennon kíséretében jelent meg az ünnepségen, melyre azért érkezett, hogy átvegye az Imagine-ért az Évszázad dalának járó díjat. Israelite az elismerés átadásakor jelentette be a váratlan hírt.

Sean Lennon az Instagram-oldalán közölt egy fotót, melyen Yoko Onóval, Patti Smith énekes-dalszerzővel és annak lányával, Jesse Smith-szel látható a díjátadó után. “Életem legbüszkébb napja. (…) A türelem erény” – írta a kép alá.

Patti és Jesse Smith az ünnepségen közösen adták elő az Imagine-t.

Azáltal, hogy Yoko Onót is megilletik az Imagine-re vonatkozó jogok, a dal szerzői jogi védelmének határideje jelentősen meghosszabbodik. Az Egyesült Államokban az alkotóművész halála után hetven évig illet meg védelem egy művet.

John Lennont minden idők egyik legnagyobb dalszöveg-írójaként tartják számon, a Beatlest pedig a zenetörténet legsikeresebb zenekaraként. Lennon Imagine című 1971-es albumának címadó slágere a zenész szólókarrierjének legtöbbet eladott dala lett, melyet a Rolling Stone magazin 2004-ben minden idők 500 legremekebb számának listáján a harmadik helyre sorolta.

Kapcsolódó Cikkek