2017. november 26., vasárnap
Virág

Egyéb Nagykanizsa

A versenyek előtt mindig imádkozik

Rendszeresen imádkozik, s a versenyek előtt Isten segítségét kéri Molnár Flóra kanizsai úszóolimpikon, aki most a budapesti vizes világbajnokságra készül, amelyen három számban is rajtkőre áll.

A kiváló sportoló hitéről nemrégiben egy nyilvános beszélgetésen vallott, amelyen Hella Ferenc református lelkipásztor kérdezte a Délzalai Vízmű SE kiválóságát. Flóra elárulta, ha ideje engedi, vasárnaponként elmegy istentiszteletre, nagymamája és édesanyja pedig rendszeres résztvevője ezeknek az alkalmaknak.


– A családomban mindenki konfirmált, így ez számomra is természetes volt – fogalmazott a Lokál Extrának a négyszeres magyar bajnok sportoló. – Sokat jelent a munkában, a felkészülésben és a versenyeken, hogy hívő vagyok, mert szoktam segítségért imádkozni. Itthon egyedül edzek, pluszt és erőt ad nekem, hogy a gyülekezet és tiszi bá’ (Hella Ferenc lelkész) is mellettem áll. Szerettem hittanórákra járni, megismerkedni bibliai történetekkel, és sokat segít, hogy Istent magam mellett tudhatom.

Molnár Flóra Hella Ferenccel beszélget. Az olimpikon azt mondta, fontos számára az Isten-kapcsolat

Molnár Flóra elárulta, szinte minden verseny előtt kéri Isten segítségét, hogy minden úgy sikerüljön, ahogyan eltervezte. Ám ha mégsem úgy alakul, azt is elfogadja, s tudja, hogy mindez a javát, a fejlődését szolgálja.


A sportoló számára 2017 (is) nagyon pörgős, hiszen miután három arany- és egy bronzérmet szerzett a márciusi országos bajnokságon s a Budapest Openen is halmozta a legfényesebb medálokat, érettségire készült és több nemzetközi viadalon szerepelt, Rómában például 50 gyorson megjavította a magyar rekordot.

A vb-ig kőkemény edzések várnak rá, aztán egy hét pihenőt követően augusztus 11-én az Egyesült Államokba, Alabamába utazik, ahol ősztől a Tuscaloosa egyetemen gyógyszerészetet tanul majd, s természetesen úszik. Molnár Flóra azt ígérte, a fontosabb magyar viadalokon továbbra is a Délzalai Vízmű SE színeiben szerepel, tehát hazajön versenyezni, s azért dolgozik, hogy a következő olimpián is ott lehessen a magyar válogatott tagjaként.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szijjártó: Kijevnek eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek

    Szijjártó: Kijevnek eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek

    Magyarország nem áldozza fel a világpolitika oltárán a kárpátaljai magyarokat, és ellenáll mindenfajta olyan törekvésnek, amely téves geopolitikai kontextusba kívánja helyezni a magyar kormány álláspontját Ukrajna európai inspirációval kapcsolatban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben pénteken, az EU-tagországok és keleti partnerországaik állam- és kormányfői találkozóját követően.

  • Vigyázat! Ezért veszélyes sokat ülni!

    Vigyázat! Ezért veszélyes sokat ülni!

    Komoly veszélye van annak, hogy túl sokat ülünk, keveset mozgunk, ráadásul táplálkozásunk is gyakran egysíkú. Ezt az életmódot azonban egyre kevésbé bírja a testünk, állatja a szakértő, aki szerint ez is lehet az oka, hogy egyre több a mozgásszervi megbetegedés, a szív- és keringési rendellenesség, az anyagcserezavar.

  • Tudta? A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

    Tudta? A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

    A légszennyezés, különösen a levegőben lévő szállópor rosszabb minőségű férfi ivarsejteket eredményez az Occupational and Environmental Medicine tudományos folyóirat szerdán megjelent számában közzétett tanulmány szerint.