2018. április 21., szombat
Konrád

Belföld

Balog: Az egészségügyi fejlesztések javítják a betegek gyógyulási esélyeit

Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

A Semmelweis-nap alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen – amelyen Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral elismeréseket adtak át – Balog Zoltán hangsúlyozta, csak az idén 40 milliárd forintot fordítanak a fővárosi egészségügy fejlesztésére.


A miniszter az elmúlt hét év eredményeit sorolva hangsúlyozta, hogy 77 kórházat újítottak fel, 23 rendelőintézet épült, illetve 54-et renováltak, és 30 új mentőállomással gazdagodott az ország, miközben 97-et felújítottak. Eközben 516 új mentőautót szereztek be, és 200 járművet még szolgálatba állítanak – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett: annak ellenére, hogy amikor átvették a kormányzást, s a gazdaság és az államszervezet legyengült állapotban volt, arról döntöttek, hogy évről évre megünneplik Semmelweis Ignác születésnapján az egészségügyi dolgozókat, akik az ellátórendszer legfőbb elemét jelentik. Az egészségügyben dolgozók tudják a legjobban, hogy a hivatásnál sem nehezebb, sem boldogítóbb nincs – fűzte hozzá.


Mint mondta, a médiában gyártott álhírek ellenére ezért láttak hozzá az ágazat fejlesztéséhez; azon álhírek ellenére, amelyek éppen a gyógyítás legfontosabb elemét, a bizalmat veszik el.

Ennek megfelelően az infrastruktúra fejlesztése mellett hozzákezdtek az ágazatban dolgozók bérfejlesztéséhez is, aminek eredményeként az összes szektor közül az oktatás után az egészségügyben nőttek a legnagyobb mértékben a bérek – mondta Balog Zoltán.

Miközben 2010-ben bruttó 171 ezer forint volt az egészségügyi szakdolgozók átlagbére, addig az idén januárban 271 ezer forint volt, és 2019 novemberére a 2012-es szinthez képest megduplázódik a szakdolgozók átlagkeresete. Ugyanakkor az orvosoknál is 81 százalékos béremeléssel lehet számolni, erre az időszakra – közölte a miniszter. Mindez azt jelenti, hogy a béremelkedés mértéke jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében képződő béremelkedés szintjét – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a 2005-ben regisztrált 73 évhez képest, 2015-re 75,7 évre emelkedett a születéskor várható élettartam.

Úgy fogalmazott, hogy az eddigi eredményekkel nem lehetnek elégedettek, de lehet rájuk építeni. A vidéki kórházak fejlesztése után a budapesti intézmények jönnek, illetve nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a megelőzésre és a szűrésre – mondta Balog Zoltán.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintnyi uniós forrást sikerült bevonni az ágazat fejlesztésébe, ám a szektor valódi értékét a benne dolgozók jelentik.

A Semmelweis-nap számára azt jelenti – mondta -, hogy érdemes bízni azokban a célokban, amelyeket az ember kitűz maga elé, illetve a beteg érdeke a legfontosabb. Megjegyezte azt is, hogy 8 milliárd forintot fordítanak a betegbiztonság erősítésére.

Az ünnepségen Semmelweis-díjat vehetett át Kárpáti Sarolta, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika egyetemi tanára, Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, Pytel József, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika volt igazgatója és Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Továbbá 19 dolgozó részesült Batthyány-Strattmann László-, illetve Pro Sanitate díjban, illetve 24 dolgozó és 11 intézmény kapott miniszteri elismerést.

Semmelweis Ignác születésnapja, július elseje 2011 óta munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozóknak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy új passzus szerint örök érvényű felajánlást tehetnek az adófizetők az egyházaknak

    Egy új passzus szerint örök érvényű felajánlást tehetnek az adófizetők az egyházaknak

    Egy rövid számsor egyszeri megadásával akár nyugdíjas korukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők. Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az állampolgár meg nem változtatja a címzettet – írja a Magyar Idők szombati száma.

  • Potápi: Gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk

    Potápi: Gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk

    Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően – jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

  • Előzetesben a légpuskával emberekre lövöldöző férfi

    Előzetesben a légpuskával emberekre lövöldöző férfi

    A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint hétfőn – a köznyugalmat súlyosan megzavarva – székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le a szemközti áruház parkolója környékén közlekedő, illetve a buszmegállóban várakozó személyekre.