EUR: 322,88 Ft
CHF: 285,50 Ft
2018. augusztus 14., kedd
Marcell

Extra Érd

Barokk koncert a múzeumkertben

Az Érdi Kamarazenekar évadbeli utolsó akkordjai a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében csendültek fel. Vivaldi a-moll piccoloversenyének madarak énekét idéző lassú, és a pacsirta magasan csicsergő, vidám hangját utánzó gyors tételét Baranyi Anita adta elő, Bach d-moll kettősversenyének elmélyült, lassú és táncos, gyors tételeit Hanischné Farkas Anna és Kucsera Imre játszotta, Bach 5. brandenburgi versenyének virtuóz szólóit pedig Rostás Zoltán csembalón, Cz. Kerecsányi Erika hegedűn és Baranyi Anita fuvolán mutatta be. A zenekar vezetője, Rédai Erzsébet a záró hangverseny műsorának ismertetésén túl a 28 éves zenekar eddigi működésének látványos számairól is tájékoztatta a Lokál Extra munkatársát.

A zenekar eddigi életének leggazdagabb, koncertekben leginkább bővelkedő évadját zárták.


A zenekar vezetője, Rédai Erzsébet és a zenészek

Összesen tizenöt koncert áll mögöttük, ebből tízen új műsorral mutatkoztak be, ötöt kétszer adtak elő.

Baranyi Anita Vivaldi piccoloversenyének két tételét adta elő

Tizenegy hónap alatt 43 zeneművet tanultak meg, ezen belül több mint száz tételt, darabot, karaktert mutattak be.


A Bach: 5. brandenburgi versenyének szólistái: Cz. Kerecsányi Erika hegedű, Baranyi Anita fuvola, Rostás Zoltán csembalo – a Lukin László Zeneiskola művész-tanárai

Kilenc hangversenyükön kórusok is közreműködtek Százhalombattáról, Solymárról, az érdi Vörösmarty Gimnáziumból, valamint az érdi zeneiskola gyermekkara, a budapesti MediCantare Kórus és a törökbálinti Cantabile Kórus. Kilenc oratorikus alkotást játszottak, öt egyházi és négy világi művet Mozart, Gounod, Schubert, Pergolesi, Karai, Bartók, Kirby Shaw és Puccini szerzeményét. A hangversenyeken Héja László – két alkalommal –, Tőri Csaba, Kiss Boldizsár – háromszor –, Csehák Izolda, Hornyák Tamás és Rédai Erzsébet vezényelt. Vonószenekari művet tíz-tizenöt vonóssal tizenhárom koncerten adtak elő, szimfonikus zenekarrá bővülve pedig két koncertjük volt.

A közönség zsúfolásig megtöltötte a múzeum kertjét

Rédai Erzsébet hangsúlyozta, hogy nemcsak a zenekar tagjainak – diákoktól a legidősebb nyugdíjasig – hálás az évad folyamán tapasztalt önzetlen és áldozatos munkájáért, hanem mindazoknak is, akik befogadták muzsikájukat és segítettek a legváltozatosabb helyszíneken: a százhalombattai Szent István-templomtól a Gellért utcai római katolikus templomig, a Csurgói utcai református templomtól a Kálvin téri református templomig, az Érdi Vörösmarty Gimnáziumtól a  Magyar Földrajzi Múzeumig.

Kapcsolódó Cikkek