2017. november 02., csütörtök
Achilles

Belföld

Durva háború az MSZP-ben

Háborút robbantott ki Botka László az MSZP-ben azzal, hogy leárulózta Molnár Zsoltot, a párt elnökségi tagját, aki most keményen visszaszólt, pártállami időket idéző vádaskodásnak nevezve a a miniszterelnök-jelölt szavait.

Mint a Lokál tegnapi számában beszámoltunk róla: Botka a 168 órában árulónak nevezte Molnárt, akinek Botka szemében az a  „bűne”, hogy azt találta mondani: az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsánynak a parlamentben a helye. Molnár válasza sem késett soká.


– Egészen elképesztő, pártállami időket idéző vádaskodás mindez. Udvariasan fogalmazva, nem egyedül gondolom azt, hogy szélesebb körű együttműködés kell – mondta az RTL Klubnak Molnár Zsolt, aki a hvg.hu-nak sem finomkodott.

– Lehet, hogy meg kellene kérdezni a párttagságot a szövetségi politikáról, lehetne egy széles körű véleménynyilvánító pártszavazás, hogy akarják-e a DK-val vagy más pártokkal a teljes körű együttműködést – fogalmazott. Kerényi György, az MSZP kommunikációs igazgatója az RTL Klubnak megismételte Botka szavait.

– A miniszterelnök-jelölt árulásnak tartja Molnár Zsolt politizálását és ennek megfelelően kíván fellépni – mondta.

Molnár Zsolt /Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Minderre reagált Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is, aki saját Facebook-oldalán hangsúlyozta: elég a háborúskodásból!

Kapcsolódó Cikkek