2018. augusztus 16., csütörtök
Ábrahám

Külföld

Egy kínai kórházban megpróbáltak “meggyógyítani” egy meleg férfit

Kártérítést kell fizetnie és bocsánatot kell kérnie Kínában egy kórháznak egy meleg férfitől, amiért megpróbálták “kigyógyítani” homoszexualitásából – döntött kedden egy kínai bíróság.

A Kína középső részén fekvő Honan tartományban található Csümadien pszichiátriai kórházat 5000 jüan (mintegy 200 ezer forint) kártérítés megfizetésére kötelezte az igazságszolgáltatás.


A most 37 éves férfit családja kérésére kezdték kényszergyógykezelni a létesítményben 2015 őszén, miután a férfi tudatta feleségével, hogy rájött, hogy meleg, és el szeretne válni tőle. A férfit “szexuális orientációs zavarral” diagnosztizálták, de ő világosan közölte a kórházban, hogy elutasítja a kezelést, mégsem engedték távozni.

A férfi az AFP francia hírügynökségnek azt mondta: napi 20 órán át az ágyhoz volt kötözve, és különféle gyógyszereket vetettek be vele, ha pedig ezt megtagadta, veréssel fenyegették. A bíróságon a kórház azzal védekezett, hogy a férfi szorongás jeleit mutatta, és önveszélyes volt. A bíróság szerint semmi sem indokolta a férfi szabadságának korlátozását.

Kínában továbbra is számos intézmény kínál “konverziós terápiát”, annak ellenére szakértők szerint ennek tudományos alapja nincs, és nem is hatékony. Kínában 2001-ben törölték a mentális betegségek sorából a homoszexualitást, de az érintett családok továbbra is sokszor kiközösítik azokat, akik vállalják másságukat.

Melegjogi szervezetek üdvözölték a bíróság döntését.

Kapcsolódó Cikkek