EUR: 324,09 Ft
CHF: 282,92 Ft
2018. október 15., hétfő
Teréz

Egyéb Győr

Elfoglalták a gyermekek Győrt!

Idén ünnepelte tizedik születésnapját a Győrkőcfesztivál, amelyből nincs még egy az országban! A gyermekek legnagyobb győri ünnepe ebben az évben vélhetően minden eddigi rekordot megdöntött.

A búcsú mindig fájdalmas, akkor is, ha tudjuk: egy év múlva újra lesz Győrkőcfesztivál! Merthogy ennek a hagyománynak soha nem szabad véget érnie, az is biztos! Az idei fesztivál után pedig pláne nem, mert vélhetően soha nem voltak még annyian kíváncsiak a rendezvényre, mint most.


Borkai Zsolt polgármester átadta a város kulcsát a gyerekeknek
Fotó: Marcali Gábor

A Győrkőcfesztivál régóta garancia az önfeledt gyermekkacajra, a mókára, a játékra és a soha el nem múló élményekre. Tíz éve már annak, hogy Kocsis Roziék megálmodták és megvalósították, mára pedig már az ország minden szegletéből jönnek a családok. Sőt, a Győrkőcfesztivál híre határokon túlra is eljut, rengetegen jönnek a  történelmi Magyarország területétől is.

A gumicsizma bringa örök sláger
Fotó: Beledi Márta

Már a hét elején is nagy volt a készülődés, díszítették a várost, készültek a helyszínek, érkeztek a mutatványosok, árusok, kézművesek és a finomságokat kínálók sokasága is. A Baross utca megtelt mosolygós gyermekfotókkal, az elmúlt tíz évből válogattak a szervezők.


Pénteken pedig végre megkezdődött a nagy születésnapi Győrkőcfesztivál! A köszöntőt szokás szerint Borkai Zsolt, a város polgármestere mondta, aki idén is örömmel adta át jelképesen Győrt a gyermekeknek. A 100 Folk Celsius zenekar a kicsiknek és a szülőknek is kellemes perceket szerzett. A tűzijáték a nyitónap fénypontja volt, rengetegen gyűltek össze a Dunakapu téren.

Szombaton az összes helyszín telt házzal üzemelt. Anyukák, apukák, családi barátok állnak be a sorokba, hogy a gyerekek minél előbb kipróbálhassanak mindent, amit csak szeretnének. Ugyanis mindennek az ára csupán egy mosolygós fénykép volt a regisztrációs pultoknál.

A Széchenyi téren a vizes játékoké volt a főszerep
Fotó: Marcali Gábor

Nehéz lenne felsorolni azt a sok-sok remek játékot, ügyességi feladatot vagy éppen vizes mókát, amely mindenkire várt ezekben a napokban. Amerre a szem ellátott a Belvárosban, mindenhol szülinapi dekorációk, piros-fehér ruhás önkéntesek, kirakodóvásár, játékok. Jövőre veletek, ugyanitt, Győrben, a Győrkőcön, már a tizenegyediken!

Kapcsolódó Cikkek

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.

  • Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    A mellrák megelőzése érdekében a szűrővizsgálatok fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Fagyöngy Egyesület, akik október első hétvégéjén idén is megrendezték a már hagoymányosnak nevezhető rózsaszín lufis sétájukat Veszprém belvárosában.

  • Öt sérült a karambolban

    Öt sérült a karambolban

    Összeütközött két autó az M5-ös autópálya soroksári szakaszán múlt kedden, öt ember megsérült. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, egy időre az érintett útszakaszon egy sávra szűkült le a forgalom.

  • Oktassák az állatvédelmet!

    Oktassák az állatvédelmet!

    Állatvédelmi oktatás bevezetését javasolja a Fidelitas megyei szervezete az oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.