EUR: 304,76 Ft
CHF: 273,00 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Külföld

Erdogan: Jelenleg elképzelhetetlen a rendkívüli állapot feloldása

A jelenlegi körülmények között elképzelhetetlen, hogy a kormány feloldja a tavaly júliusi puccskísérletet követően Törökországban bevezetett rendkívüli állapotot – közölte szerdán Recep Tayyip Erdogan török államfő az ország fővárosában, Ankarában.

Elmondása szerint a rendkívüli állapotot akkor oldják fel, amikor a tavalyi államcsínykísérlet ügye már nem teszi indokolttá a jelenlegi helyzet fenntartását.

A kormány a 2016. július 15-i puccskísérletet követően vezetett be rendkívüli állapotot az országban, és azóta is keményen fellép az általa terrorszervezetnek tekintett csoportok ellen.

Az elmúlt egy évben a hatóságok nagyjából 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 150 ezer ember ellen indult eljárás, köztük katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak ellen. Mindemellett több mint 100 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.

A hatóságok szerdán is elfogatóparancsot adtak ki a TRT Haber állami hírtelevízió 34 egykori munkatársa ellen, akiket – egyebek között – azzal vádolnak, hogy kapcsolatban állnak a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen amerikai száműzetésben élő hitszónok mozgalmával – közölte az Anadolu állami hírügynökség. A vád szerint a 34 személy letöltötte és használta a ByLock titkosító alkalmazást, amellyel a hatóságok szerint a Gülen-párti puccsisták kommunikáltak egymással. A TRT 34 egykori munkatársát már korábban elbocsátották állásából a puccskísérlethez fűződő állítólagos kapcsolataik miatt.

Szintén szerdán a rendőrség 14 katonatisztet vett őrizetbe hat különböző tartományban a hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatosan – számolt be a Dogan török hírügynökség.

Kapcsolódó Cikkek

  • Prága szerint a kvótarendszer működésképtelen

    Prága szerint a kvótarendszer működésképtelen

    A cseh kormány ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a kvótarendszer működésképtelen – ezekkel a szavakkal reagált Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerdán arra, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

  • 2019-ben érkezik a Wonder Woman folytatása

    2019-ben érkezik a Wonder Woman folytatása

    Diana, az amazonok hercegnője karácsonyi ajándékot hoz a közönségnek 2019-ben: a Warner Bros. filmstúdió bejelentette, hogy a Wonder Woman folytatása két és fél év múlva debütál a mozikban – számolt be róla a Deadline.

  • Varsó visszautasítja a brüsszeli “zsarolást”

    Varsó visszautasítja a brüsszeli “zsarolást”

    Varsó nem fogadja el “az uniós hivatalnokok semmiféle zsarolását”, különösen ha nem tényeken alapszik – jelentette ki az Európai Bizottság bejelentéseire reagálva szerdán Rafal Bochenek, a lengyel kormány szóvivője.