2017. december 17., vasárnap
Lázár, Olimpia

Egyéb Szekszárd

Gemenci nyomkeresők

A Szekszárd melletti Gemencben közel negyven iskolás ismerkedett az elmúlt napokban Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének különleges növény- és állatvilágával, valamint a természetvédelem gyakorlatával a Nyomkereső vadásztáborban.

A táborozók a Gemenc Zrt. hivatásos vadászainak, erdészeinek és túravezetőinek közreműködésével gyalog, kerékpáron, túrakenuval, lovasfogattal és erdei vasúttal járják az erdőt. Hajnali vadles, nyomkeresés, ismerkedés a vadászkutyákkal, vadszámlálás, íjászat, trófeabemutató és más érdekes programok várták a táborlakókat. Az ifjú természetbarátok a vadmegfigyelők karbantartását, a vadetetők és -itatók feltöltését is naponta elvégezték, és a gyerekek az egy hét során bepillantást nyerhettek az erdei életközösség gazdája, az erdész életébe. Fontos ismereteket szereztek a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. emblémáján szereplő jelmondatról – „A természet szolgálatában” –, hiszen a tábor legfontosabb célja a természet szolgálatára való nevelés, az aktív természetvédelem élményszerű megismertetése, valamint a vadgazdálkodás értékeinek bemutatása volt.


Nyomok vizsgálata a földön. A gyerekek itt annak jeleit láthatták, hogy a folyami kagyló a vaddisznó egyik fontos tápláléka
Fotó: Gemenc Zrt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.