2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Sport

Közelít a kánikula, Cipruson már árnyékban is 40 fok van

Az idei nyáron immár harmadszor tombol tikkasztó hőség Cipruson, hétfőn az előrejelzések szerint 40 Celsius-fokos hőségre lehet számítani, árnyékban.

A helyi meteorológiai szolgálat szerint már reggel 30 fokra ébredhettek a ciprusiak. A hőhullám egészen csütörtökig tarthat.


Június végén és július közepén már két ízben is több napon át 42 fok körüli értékeket mértek a földközi-tengeri szigeten.

A hatóságok felszólították a helyi lakosokat, hogy ne tartózkodjanak sokáig a napon, viseljenek világos, lehetőleg pamutból készült ruhákat, és igyanak sok vizet. Az idős és beteg embereknek azt tanácsolták, hogy maradjanak otthon.

A közeli Görögországban az erős északi szelek miatt ennél sokkal kellemesebb, 32 fok körüli hőmérséklet uralkodik. Ugyanakkor éppen az erőteljes légmozgások miatt nagy a veszélye az erdőtüzeknek – figyelmeztetett a görög polgári védelem.

Kapcsolódó Cikkek

  • Bale: Ronaldo nélkül minden nyugodtabb

    Bale: Ronaldo nélkül minden nyugodtabb

    A labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának második játéknapján a Real Madrid–AS Roma összecsapás emelkedik ki. A madridi csapat most lép először pályára Cristiano Ronaldo nélkül a BL-ben 2009 óta.

  • Kakuszi Ádám bejutott a Red Bull Rookies Cup válogatójára

    Kakuszi Ádám bejutott a Red Bull Rookies Cup válogatójára

    A H-Moto Team csapata újabb, történetének egyik nagyon fontos állomásához érkezett el, ugyanis a világ egyik
    legnagyobb utánpótlás-nevelő sorozatának, a Red Bull Rookies Cup-nak spanyolországi válogatójára bekerült
    Kakuszi Ádám is.

  • Világbajnok fitneszmodellel készül a szezonra Nagy Norbert

    Világbajnok fitneszmodellel készül a szezonra Nagy Norbert

    A Zengő Motorsport túraautó-világkupában versenyző fiatal pilótája nem töltötte tétlenül a hosszú nyári szünetet. Nagy Norbert kemény edzésbe kezdett a WTCR két és fél hónapos vakációja alatt, méghozzá a világbajnok fitneszmodell és személyi edző, Zsigmond Regina segítségével.