EUR: 311,43 Ft
CHF: 260,99 Ft
2018. április 23., hétfő
Béla

Extra

Kozso újra boldog, rajongójától akar gyereket

Hosszú idő után újra szerelmes Kozso, akinek boldogságát még az egykori teaháza körüli botrányok sem árnyékolhatják be. A Lokálnak vallott először új kedveséről, akitől gyerekeket szeretne.

Kozsót beszélgetésünk is megihlette, és interjú közben alkotott /Fotó: uv

Kozsót beszélgetésünk is megihlette, és interjú közben alkotott /Fotó: uv

Titokzatos hölgy hódította meg a Szomorú Szamuráj szívét, akiről a zenész először lapunknak mesélt. Kozso elárulta, civil hölgyről van szó, a rajongójáról, akivel több, mint fél éve alkotnak egy párt, és úgy érzi, kettejük kapcsolata ígéretes románcnak bizonyul.


– Van lelke, van szíve, ez érintett meg először. Természetesen nagyon csinos, hiszen gyengéim a szép nők, de a legfontosabb, hogy az első perctől egy hullámhosszon vagyunk. Megláttam a tüzet a szemében, és tudtam, hogy dolgunk van egymással – emlékszik vissza megismerkedésük pillanataira Kozso, aki azt is bevallotta: ebben a szerelemben nem szeretne hibázni.

– Óvatosan haladunk, hiszen még csak hat hónapja vagyunk együtt. Viszont az már önmagában nagy dolog nálam, hogy ennyi idő elteltével is érdekel valaki. És igen, ő érdekel! Mindennap, ugyanúgy, ahogy az első napon. Odavagyunk egymásért, egyszerűen bolondulok érte – vallotta lapunknak a Szomorú Szamuráj, aki egy darabig még szeretné inkognitóban tartani párjának kilétét.


– Ha eljön az idő, megmutatom őt mindenkinek, de szeretnénk biztos alapokra helyezni a kapcsolatot, és nagyon jó úton haladunk. Én már most azt érzem, hogy leélném vele az életemet, és megérkeztem valahová, ahová mindig is akartam. Jó helyen vagyok mellette – vallotta a zenész, aki, ha továbbra is minden jól alakul, babaprojektbe is belevágna kedvesével.

– Jól tudom, egy idő után minden nő szeretne házasságot, gyereket. Mi még nem tartunk itt, de egy biztos, nem zárkózom el semmitől, főleg a gyerekvállalástól nem. Ha együtt maradunk, én szeretnék közös gyereket, akár többet is – jelentette be a Lokálnak a nagy hírt Kozso, akit új energiákkal tölt fel ez a szerelem.

– Újra rengeteget festek, rajzolok, mert rendkívüli módon inspirál ez a nő, és az érzés, amit kihoz belőlem. Elvarázsolt. Egyébként ő is művészlélek, annyit azért elárulhatok – tette hozzá a szerelmes szamuráj, aki ha épp nem a kedvesével nyaral, akkor a világ különböző pontjain koncertezik, legyen szó Amerikáról vagy épp Kínáról.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek