2017. november 25., szombat
Katalin

Program

Légifotó kiállítás nyílt a Vörösmarty utcában

Egyedinek számító légi fotó kiállítás nyílt meg “Eretz Izrael a szárnyaim alatt” címmel a  Vörösmarty utva 47/A szám alatti kiállítóterembe. A tárlat  július 15-éig látható.

A 2017 második felében Magyarországra látogató Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, jókívánságait fejezte ki a kiállítással kapcsolatban. A kiállított képeket készítő Angyal László aviátor lapunknak elmondta,
hogy mint ejtőernyős, műrepülő válogatott, kamaszkora óta készít különleges témájú, egyedi megközelítésű fotókat. Elmondta hogy a repülés, a zsidóságának megélése és az írás az amelyek végig kísérték életét, hiszen több nagy-sikerű könyv is fűződik a nevéhez.

Angyal László fotós és a megnyitót rendező Kriszt László


A kiállítást megelőző program, az Izrael különböző tájairól készült légi fotók készítőjének Angyal László aviátor munkásságának magyar, héber és angol nyelven történő bemutatásával kezdődött majd egy imarészlet előadását követően Dr. Róbert Péter történész,tartotta meg bevezetőjét a kiállítás képeiről és az ahhoz kapcsolódó 3 témáról: Izrael Állam 69 éves létéről, Jeruzsálem 50 éve történt újraegyesítéséről, és a szintén 50 éves 6 napos háborúról.
Ezt követte az Ávinu Sebashamayim imadal, amely Jeruzsálem visszafoglalásának 40. éves évfordulójára és a már említett 1967-es háborúban, hősi halált halt izraeli katonák és katonalányok, valamint Jeruzsálem újraegyesítésének emlékére íródott, majd felcsendült az ősi Sófár hangja.

A kiállítást támogatta: Izrael Állam Magyarországi Nagykövetsége,
Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság,  Keren Hayesod
Magyarországi Alapítvány, Magyarországi Cionista Szövetség, Aviátor klub,
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület,
Komplex Művészeti és Kulturális Egyesület, Kazán István Kamaraszínház,
Kóser Piac Budapest -Semes Kóser Pékség, Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
A jó hangulatú, profin megszervezett kiállítás megnyitón közreműködött, Horváth László, Vég András színművész, Rosenfeld Dániel Imre kántor és Neumark Zoltán zongoraművész, a megnyi tót pedig Kriszt László rendezte.
Az ünnepség végén, Angyal László aviátor bejelentette, hogy a magyar származású Szenes Hanna izraeli hősnőről szóló nagyszabású film elkészítésére készül, amelyben több Oscar díjas színész is szerepel majd, de mint elmondta,  számít a magyar színházi és filmes szakmai kiválóságaira is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Fezen: Mr. Big, Enter Shikari és Fozzy is lesz jövőre

    Fezen: Mr. Big, Enter Shikari és Fozzy is lesz jövőre

    A Mr. Big, az Enter Shikari és a Fozzy is fellép a jövő évi Fezen fesztiválon. A 21. Fehérvári Zenei Napokat 2018-ban július 25-től 28-ig rendezik meg a székesfehérvári MÁV-pályán – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

  • Itt élned, halnod kell

    Itt élned, halnod kell

    Az Esztrád Színház produkciójában újra Budapesten látható az Itt élned, halnod kell című rockmusical. 2017. december 15-én 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában kerül bemutatásra a látványos zenés történelmi utazás a tavalyi felejthetetlen Hősök terei szabadtéri ősbemutató után.