2017. november 21., kedd
Olivér

Belföld

Magyarország a legbiztonságosabb országok közé tartozik

Magyarország mindenféle szempontból a legbiztonságosabb országok közé tartozik, és ezt szeretnék a jövőben is megőrizni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozások elismerések pénteki átadóján Budapesten.

A vállalkozások akkor tudnak tervezni, ha ehhez biztonság társul. A magyar gazdaság növekedési pályán van, az államkassza elsődleges egyenlege pozitív, és az államadósság is csökkent az elmúlt években – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.


Hozzátette, a kormány nem hisz abban, hogy a munkaerőhiány pótlására a migráció lenne a megoldás. A kormányzat célja, hogy a 300 és 600 ezer közötti inaktív hazai népesség visszakerüljön az elsődleges munkaerőpiacra – hangsúlyozta Varga Mihály.

A gazdaságról szólva kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint májusban 35 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye az előző év azonos időszakához képest. Az ipari termelés több mint 8, a fogyasztás több mint 5 százalékkal bővült májusban, az export teljesítménye pedig az elmúlt tíz évben nem volt olyan jó, mint az első fél évben – közölte.


A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott, több olyan probléma van, amivel korábban nem találkoztak, például a munkaerőhiány, de “ez kellemes gond”.

Az országban összesen 60 ezer üres álláshelyet tartanak nyilván, de van még tartalékunk – fejtette ki, hozzátéve, hogy támogatni fogják az inaktívak visszaintegrálását a munkaerőpiacra, a részmunkaidős foglalkoztatást, a nők és az idősebbek foglalkoztatását.

Az államadóssággal kapcsolatban elmondta: az elmúlt 40-50 évben a magyar gazdaság irányítói sokszor vettek fel jelentős hiteleket, amelyeket törleszteni kell. Ebben az évben csaknem 800 milliárd forintot fordít az állam adósságtörlesztésre, az adósságpálya ugyanakkor csökkenő trendet mutat – emelte ki Varga Mihály.

Arra törekszenek, hogy a hazai lakosság, a belföldi megtakarítók finanszírozzák az adósságot, és egyre kisebb legyen a külföldiek szerepe. Ez utóbbi 2010-ben még 50 százalék körül volt az államadósság finanszírozásában, jelenleg 25 százalék alatt van, és a következő években ezt az arányt még csökkenteni szeretnék – jelezte.

A Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést 2013 augusztusától adja át a nemzetgazdasági miniszter, hogy felhívja a figyelmet az eredményes hazai vállalkozásokra, a követésre érdemes gyakorlatokra. A nyerteseket minden hónapban egy szakmai zsűri döntése alapján választják ki.

A hónap májusi beruházója a magas színvonalú csomagolási megoldásokat kínáló és innovatív papír raklapokat gyártó vállalat, a DS Smith Packaging Hungary Kft. lett. A társaság 3,4 milliárd forintos beruházását 993 millió forinttal támogatta az állam.

A júniusi díjat a megújuló geotermikus energia kinyerésére alkalmas mélyfúrású termelő és visszasajtoló kutakat létesítő Hansa-Kontakt Invest Kft. kapta. A vállalat 1,7 milliárd forintos kapacitásbővítéséhez 980 millió forinttal járult hozzá az állam.

A májusi hónap kis- és középvállalkozása elismerést a háztartási készülékeket, személy és speciális mérlegeket, egészségmegőrző termékeket gyártó és értékesítő Momert Zrt. nyerte el, amely több multinacionális cég beszállítója is.

A hónap kis- és középvállalkozása júniusban a családi tulajdonban lévő, csomagolóanyagok értékesítésével, valamint csomagoló gépek forgalmazásával és gyártásával foglalkozó Hacona Csomagolástechnológia Kft. lett.

A hónap startup vállalata májusi díját a VR-AR Education Zrt. kapta, a társaság projektje egy olyan oktatási platform része, amely a virtuális valóságon és a kiterjesztett valóságon keresztül segít a tanulóknak megérteni azokat a tantárgyakat, amelyekben a vizualizáció és a térlátás különösen fontos.

A júniusi elismerést egy új szoftvercsomag, a Pulmoment nyerte el. A csapat két fő termék fejlesztésén dolgozik, egy mobil alkalmazáson, amit krónikus tüdőbetegek használhatnak állapotuk naplózására, valamint egy webalkalmazáson, amin keresztül orvosaik láthatják a beérkező adatokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nehéz helyzetbe került Merkel

    Nehéz helyzetbe került Merkel

    Vasárnap késő este Berlinben kudarcba fulladtak az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról – írja a Magyar Idők.

  • Soros újra nekiment Magyarországnak

    Soros újra nekiment Magyarországnak

    Hiába bizonyítják fotók, dokumentumok Soros György migráns betelepítési terveit, a milliárdos pénzügyi spekuláns a Financial Times nevű brit lapnak adott interjújában egyszerűen letagadja hajmeresztő elképzeléseit és nyíltan támadja a nemzeti konzultációt.

  • Megint zsidózott a Jobbik

    Megint zsidózott a Jobbik

    Újabb rasszista hangfelvételt közölt a Jobbik háza tájáról a Mandiner. A Szent Korona rádió felvételén a párt V. kerületi képviselője, Balasi András és a szarvasi alapszervezet alapítója, Papp Sándor Zoltán viccelődnek azon, hogy milyen „fajtabeli” emberek kerülhetnek vagonokba.

  • Dömötör Csaba: Méltatlan az LMP viselkedése

    Dömötör Csaba: Méltatlan az LMP viselkedése

    A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint méltatlan az LMP magatartása, mert miközben idehaza sorozatosan letagadják a betelepítést gyorsító terveket, Brüsszelben rendszeresen kiállnak a kvóták mellett.