EUR: 310,27 Ft
CHF: 258,67 Ft
2018. április 19., csütörtök
Emma

Egyéb Hódmezővásárhely

Megtáncoltatták a lelkeket

Egy igazi ősbemutatóval készült Almási Attila a vásárhelyi közönségnek. A zenész saját szerzeményeit mutatta be a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ falai között, kiegészülve a Pénzügyőr Big Band zenészeivel.

Almási Attilát már gyerekkorában foglalkoztatta a muzsika. Ez nem is csoda, hiszen egy igazi zenészcsalád sarja. Már édesapja, Almási István is rengeteg embert szólított meg a zene nyelvén, testvére, Almási Enikő pedig elismert énekesnő. Attila az általános iskola első osztályában tanult meg hangszeren játszani, ez azóta is végigkíséri az életét.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzügyőr Zenekarának Pénzügyőr Big Band formációja lépett színpadra a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban

– Otthon mindig szólt a zene, a jazz. Nem készültem tudatosan zenésznek, de a hangjegyek már gyerekkorom óta meghatározóak az életemben. Az élet úgy hozta, hogy szerencsére zenész lehettem, és most már ez tölti ki a mindennapjaimat – mesélte Almási Attila.

Almási Attila harsonán játszik, most saját hangszerelésében csendültek fel a dalok

A Promenade Dixieland Band tagjaként Attila bejárta egész Európát. Jelenleg a Group’n’Swing zenekarban muzsikál, és járja az országot, fellépésről fellépésre. Emellett szinte napra pontosan tíz éve tagja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzügyőr Zenekarának.


Színpadra lépett Almási Enikő énekesnő, valamint a Group’n’Swing zenekar két tagja is emelte az est fényét

A közönség egy fergeteges jazz-, rock- és swingelemekkel tűzdelt koncertet láthatott. Az előadott műveket a banda harsonása, azaz Almási Attila alkotta, hangszerelte. A szerzői est érdekessége volt, hogy ebben a formában, ilyen csokorba szedve még nem hangzottak el sehol ezek a zenék, így a Bessenyei közönsége egy igazi ősbemutatónak lehetett fül- és szemtanúja.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.