2018. október 22., hétfő
Előd

Belföld

Mérlegelés

Nyilvánvaló, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének. Kiváltképpen amikor a fizikai kötelék egyre lazább lesz, a gyerek leérettségizik, és az addigi burokból hirtelen döntési helyzetbe kerül: munka, vagy tanulás.

A szülő, persze – szíve mélyén – a meghosszabbított gondtalan életet, a tanulást kívánja gyermekének, még akkor is, ha ez irgalmatlan anyagi terheket ró rá. És ha a gyermek teljesítménye ezt indokolja, akkor jöhet az egyetem vagy a főiskola. Még akkor is, ha ez azt jelenti: a következő négy-öt évben is ötöt oda (a gyereknek), egyet ide (magunknak) lesz a családi bevétel leosztása.


Persze a tanulás mellett lehet dolgozni is (sőt…), de akkor ott az örök dilemma: vajon a tanulás rovására megy-e mindez. (Elméletileg nem, hiszen pontosságot, fegyelmet, következetességet igényel a fiataltól, de a mai, dekoncentrált, telefonképernyőt bizgeráló világunkban már ez sem lehet a régi…)

De mi van akkor, ha a gyerek tanulna (érdemes is rá jegyei, teljesítménye alapján), de nem itthon („lőtávolon” belül), hanem külhonban képzeli el a tudás megszerzését? Nos, akkor újabb dilemmák: egyfelől anyagi, másfelől biztonsági.


Mert a szülő figyeli a híreket (a hirdetéseket is, de inkább a híreket) és tudja: az amúgy sem kicsi tehetetlenségi nyomaték több mint ezer kilométerről szinte megsemmisítően nagy. Csak az aggódás (de ezt nem mutathatja, mert érzelmi zsarolásnak veszi a félig felnőtt-félig kamasz utód) marad a pénztárca kiürülése mellett és a mindennapi ima (még ateistáknál is), hogy nem történik nagyobb (semmilyen) baja a gyereknek.

Jó döntés nincs – valamelyik ujjunkba mindenképpen beleharapunk.

Marad az ima és a remény, hogy a megőrült világ normalizálódik kissé. Mert itt már nem a tanulás vagy munka a fő kérdés.

Hanem a biztonság és a túlélés.

Kapcsolódó Cikkek