2017. november 21., kedd
Olivér

Belföld

Molesztálta a táborozó kislányokat a tanár

Szexuális visszaélés miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az általa szervezett táborokban nevelése, felügyelete alatt álló kislányokat molesztált – közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a pedagógus több éven keresztül szervezett művészeti táborokat Baranya és Tolna megyében 7 és 14 év közötti gyermekek számára. A 2014-ben és a 2015-ben rendezett táborokban ismerkedett meg a két későbbi sértettel; a 11 és 12 éves kislánnyal a többi táborozónál többet foglalkozott – írták.

A férfi rendszeresen aludt egy sátorban a kiskorú táborozókkal, és amikor a többiek elaludtak, a kiválasztott lányok mellé feküdt, ruhájuk alá benyúlva a hasukat, a mellüket simogatta, és többször szájon csókolta őket – részletezte az ügyészség.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nehéz helyzetbe került Merkel

    Nehéz helyzetbe került Merkel

    Vasárnap késő este Berlinben kudarcba fulladtak az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról – írja a Magyar Idők.

  • Soros újra nekiment Magyarországnak

    Soros újra nekiment Magyarországnak

    Hiába bizonyítják fotók, dokumentumok Soros György migráns betelepítési terveit, a milliárdos pénzügyi spekuláns a Financial Times nevű brit lapnak adott interjújában egyszerűen letagadja hajmeresztő elképzeléseit és nyíltan támadja a nemzeti konzultációt.

  • Megint zsidózott a Jobbik

    Megint zsidózott a Jobbik

    Újabb rasszista hangfelvételt közölt a Jobbik háza tájáról a Mandiner. A Szent Korona rádió felvételén a párt V. kerületi képviselője, Balasi András és a szarvasi alapszervezet alapítója, Papp Sándor Zoltán viccelődnek azon, hogy milyen „fajtabeli” emberek kerülhetnek vagonokba.

  • Dömötör Csaba: Méltatlan az LMP viselkedése

    Dömötör Csaba: Méltatlan az LMP viselkedése

    A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint méltatlan az LMP magatartása, mert miközben idehaza sorozatosan letagadják a betelepítést gyorsító terveket, Brüsszelben rendszeresen kiállnak a kvóták mellett.