2017. november 21., kedd
Olivér

Egyéb II.kerület

Nagyobb és környezetkímélőbb uszodánk lehet

Az eddigi terveknél is magasabb színvonalon, a lakossági igényeket még inkább szem előtt tartva épül meg a pesthidegkúti uszoda, de ez az önkormányzatnak nem jelent majd többletköltséget.

A vízilabda-utánpótlás nevelését, úszó- és vízilabda-események lebonyolítását, illetve a lakossági igényeket is maximálisan kielégítő szolgáltatást nyújtó uszoda építését tervezi a kerület Pesthidegkúton. 2015-ben a kivitelezés teljes költségét 4 milliárd forintra becsülték. A teljes beruházási összeg 70 százalékát, vagyis 2,7 milliárd forintot lehetett taós támogatás formájában összegyűjteni. Az önkormányzat és a lebonyolításért felelős, 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. mindent megtett annak érdekében, hogy felkutassa és elérje az üzleti életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó nagyvállalatokat és sok kisebb, elkötelezett lokálpatrióta vállalkozást, aminek köszönhetően rendelkezésre áll az összeg. Ezzel párhuzamosan zajlott az elmúlt hónapokban az uszoda kiviteli tervdokumentációjának összeállítása, ami néhány változást és újdonságot is hozott. Az uszodát az előzetes jelzések szerint a tervezettnél is többen kívánják igénybe venni, emellett a vízilabdasport népszerűsége és az idei, hazai rendezésű vizes világbajnokság is komoly érdeklődést generál.


– A beltéri versenymedence megosztását szolgáló, ám bármikor a medence szélére húzható úszó középsziget kialakítása megnövelte a versenymedence, egyúttal pedig az épület méretét is. A kiviteli terveken a gépészeti berendezések a tetőről lekerültek az alagsorba, ami azt is jelenti, hogy a gépészet zajszennyezése ezzel a megoldással nem terheli a környező lakosságot. A kültéri medence téli sátorfedését szolgáló berendezések – igen zajos gépészetükkel – is a pinceszintre kerültek, ugyanakkor a gépészethez vezető több mint százméternyi légcsatornarendszert is ki kell építeni. Előny, hogy a gépek által elfoglalt területen felül ily módon több mint 400 négyzetméter hasznos, kiegészítő funkciókkal megtölthető tér keletkezik – tájékoztatott Becsey Péter. A II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a legnagyobb költségvonzattal a vízelvezetési nehézségek megoldása jár: a medencetér alá egy hatalmas tározót kell beépíteni annak érdekében, hogy a nagyméretű medence vizét két nap alatt le tudják ereszteni.

A konkrét műszaki többlettartalomból és a piaci árváltozás következtében összesen további 1,7 milliárd forinttal nő a tervezett bekerülési költség, ez azonban az önkormányzatnak további terhet nem jelent. Dankó Virág alpolgármester elmondta, a többletköltségek 70 százalékának fedezésére újabb taós pályázatot nyújtottak be, az elbírálás eredménye hamarosan meglesz, így ez az összeg céges felajánlásokon keresztül előteremthető.


– Az uszoda emellett a kormány támogatását is élvezi, a központi költségvetésben tavaly 300 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást biztosított a II. Kerületi Önkormányzat beruházásának megvalósításához. Folyamatban van a 2017. évi központi költségvetés terhére megítélt újabb 200 millió forintos támogatás lehívása is. Összességében elmondható tehát, hogy az önkormányzat az önerő érdemi növekedése nélkül építhet az eredetileg tervezettnél nagyobb, műszaki többlettartalommal növelt, hatékonyabban és gazdaságosabban üzemeltethető sportuszodát.

A lakossági érdeklődés is nagyon nagy az új uszoda iránt

A medencetér alatt hatalmas víztározó épül

Pesthidegkútnak szüksége van egy saját uszodára

Kapcsolódó Cikkek