2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Külföld

Sokaknak nem tetszik a sorozatos észak-koreai rakétakísérlet

Heves elutasítással reagált a nemzetközi közösség arra, hogy Észak-Korea – állítása szerint – kedden első ízben sikeres kísérletet hajtott végre interkontinentális ballisztikus rakétával.

Kína elítélte a rakétaindítást, egyben arra szólította fel Phenjant, hogy tartsa magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rá vonatkozó határozataihoz. Keng Suang kínai külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy Peking ellenzi az észak-koreai rakétaindításokat.


“Felszólítjuk Phenjant, hogy tartsa tiszteletben a BT döntéseit, teremtse meg a helyzet javításának előfeltételeit”. Azt is mondta, hogy az (érintett) feleknek önmérsékletet kell tanúsítaniuk, és nem érdemes olyan dolgokat tenniük, amelyek tovább rontanának a helyzeten”.

A pekingi szóvivő arról is beszélt, hogy számít más országok segítségére a Koreai-félsziget atommentesítésében. Keng Suang ezt egy újságírói kérdésre válaszolva mondta, amely Donald Trump amerikai elnök hétfői Twitter-üzenetére vonatkozott.


Trump azt írta, alig hiszi, hogy Dél-Korea és Japán hajlandó lesz tovább tűrni. Emellett sürgette Észak-Korea fő szövetségesét, Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Észak-Koreára, és “állítsa lesz ezt az abszurdumot egyszer s mindenkorra”.

A kínai külügyi szóvivő viszont azt hangsúlyozta, hogy “Kína erőfeszítéseket tesz, Kína szerepe a kérdés rendezésében vitathatatlan. Reméljük, hogy más államok is tesznek erőfeszítéseket ebben az irányban”.

Donald Trump Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőre utalva az üzenetben úgy fogalmazott: “Nincs jobb dolga ennek a fickónak?”.

Az amerikai elnök vasárnap telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai államfővel és Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, a többi között éppen Észak-Koreáról és a szükséges erőfeszítésekről, amelyekkel elkerülhető a nyílt konfliktus a Koreai-félszigeten. A Fehér Ház közleménye szerint a kínai elnökkel folytatott beszélgetésben Trump és Hszi az atomfegyvermentes Koreai-félsziget mellett tett hitet, a japán miniszterelnökkel tartott megbeszélésen pedig Trump megismételte, hogy az Egyesült Államok kész megvédeni Japánt bármilyen észak-koreai agresszió esetén.

Mun Dzse In dél-koreai államfő kedden arra figyelmeztette északi szomszédját, “ne lépje át azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés”. Egyben felszólította Phenjant, hogy azonnal szüntesse be a provokálást, mert nem tudhatja, milyen következményekkel járhat számára az, ha átlépi a “vörös vonalat”.

A politikus, aki kedden Londonban David Cameron korábbi brit miniszterelnökkel találkozott, kifejtette, “reméli, hogy Észak-Korea nem lépi át azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés”.

Az államfő előzőleg arra szólította fel a dél-koreai biztonsági és külpolitikai tisztségviselőket, hogy a történtekre válaszul hozzanak intézkedéseket Észak-Korea ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, az ország szövetségeseivel, köztük az Egyesült Államokkal szoros együttműködésben.

A japán kormány a rakétafelbocsátását követően kétszer is rendkívüli ülést tartott. Először a rakétaindítást követően, majd amikor Phenjanban bejelentették, hogy első ízben hajtottak végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával.

Az észak-koreai állami televízió híradása szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt is állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

A dél-koreai hadsereg közlése szerint a rakéta 930 kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe, feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetében.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az észak-koreai ballisztikus rakéta nem jelentett veszélyt Oroszországra. “A rakétaindítást az orosz rakétavédelmi berendezések észlelték és figyelemmel kísérték” – írta közleményében a tárca. A dokumentum szerint – Észak-Korea állításával ellentétben – a rakéta közepes hatótávolságú volt, 535 kilométeres magasságba emelkedett és 510 kilométeres távolságra repült, mielőtt a Japán-tengerbe zuhant.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek