2017. november 24., péntek
Emma

Egyéb Tatabánya

Több százan kerekeztek

Sikerrel rendezték meg 28. alkalommal is a Turul Kupa országúti kerékpárversenyt: 250 versenyző nevezett a megmérettetésre.

Huszonkét korosztályban jutalmazták az indulókat a múlt vasárnapi Turul Kupa országúti kerékpárversenyen. A megmérettetést 28. alkalommal rendezte meg a Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub.


Szerencsére a verseny töretlen népszerűségnek örvend – fogalmazott Rónai Ferenc főszervező. – Idén 250-en neveztek, nők, férfiak és gyerekek vegyesen. Innen senki sem távozik üres kézzel: finomságokkal és apró ajándékkal kedveskedünk minden résztvevőnek.

A Turul Kupa fővédnöke évek óta Pataki Zoltánné önkormányzati képviselő. Ezúttal is ő sütötte el a rajtpisztolyt.

A pisztolyokat nem szeretem, de a kerékpározást igen – mondta nevetve a képviselő asszony. – Fontosnak tartom, hogy támogassuk a testmozgás minden formáját, márpedig biciklizni nagyon sokan szeretnek Tatabányán. Ezt jól mutatja ez a verseny is, valamint az is, hogy a hétköznapok során rengetegen veszik igénybe az egyre bővülő kerékpárút-hálózatot.

A Turul Kupán két távon indulhattak a kerékpárosok: a negyven évnél fiatalabb férfiak 80 kilométeren, mindenki más 30 kilométeren.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vigyázat! Ezért veszélyes sokat ülni!

    Vigyázat! Ezért veszélyes sokat ülni!

    Komoly veszélye van annak, hogy túl sokat ülünk, keveset mozgunk, ráadásul táplálkozásunk is gyakran egysíkú. Ezt az életmódot azonban egyre kevésbé bírja a testünk, állatja a szakértő, aki szerint ez is lehet az oka, hogy egyre több a mozgásszervi megbetegedés, a szív- és keringési rendellenesség, az anyagcserezavar.

  • Tudta? A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

    Tudta? A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

    A légszennyezés, különösen a levegőben lévő szállópor rosszabb minőségű férfi ivarsejteket eredményez az Occupational and Environmental Medicine tudományos folyóirat szerdán megjelent számában közzétett tanulmány szerint.

  • Sportkomplexumot avattak

    Sportkomplexumot avattak

    Műfüves labdarúgópályán, műanyag burkolattal ellátott kosárlabdapályán, rekortán futócsíkon és egy szabadtéri kondiparkban is sportolhatnak mostantól a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai.