2018. október 22., hétfő
Előd

Belföld

A Jobbik kiáll antiszemitizmusáról elhíresült képviselője mellett

Nyilvánosan nem áll ki Vona Gábor Jobbik-elnök, de a Ripost információi szerint a hétvégén úgy döntött: a párt tagságát szolidaritásra szólítja fel a botrányos szerelmi ügybe keveredett, sokszor nyíltan kirekesztő Kulcsár Gergely képviselő mellett. Vona nem először áll ki komoly botrányba keveredett, köztörvényes bűnökkel vádolt párttársaiért.

Hiába szólította fel a Fidesz Vona Gábor Jobbik-elnököt, hogy foglaljon állást Kulcsár Gergely ügyében. Mint ismert: a debreceni jobbikos képviselő a hírek szerint korábban egy a Jobbik ifjúsági tagozatához tartozó fiatalkorú lánnyal folytatott viszonyt. Ezt Dömötör Csaba államtitkár a parlamentben is szóvá tette, amiért Kulcsár beperelte az államtitkárt és minden sajtóterméket, amely írt az ügyről. Ugyanakkor a bírósági tárgyalásokon sorra jelentek meg Kulcsár párttársai, akik nem csupán a négygyermekes családapa botrányos viszonyának hírét erősítették meg, hanem azt is, hogy Vona Gábor tudott erről. Sőt, olyan tanú is akadt, aki azt állította, maga Vona kérte meg, hogy ne beszéljen a dologról.


A Tények beszámolója szerint a Jobbik továbbra is kiáll antiszemitizmusáról elhíresült képviselőjük mellett. Mint írták, Vona Gábor kérése nélkül is kiállnak Kulcsár Gergely mellett, akinek tanúk, videó- és hangfelvételek szerint egy fiatalkorú lánnyal volt kapcsolata. Az eskü alatt valló tanúk szerint azonban nincs mit helyreigazítani.


A hétvégén Hollik István KDNP-s képviselő felszólította Vona Gábort, hogy foglaljon állást az ügyben, de erre eddig nyilvánosan nem került sor. Viszont a Ripost szerint Vona döntött, úgy tudják: a pártelnök teljes szolidaritást kér a tagságtól a Kulcsár-ügyben.


Kulcsár Gergely többször is antiszemita, kirekesztő kijelentéseket használt, most egy kiskorúval folytatott viszonyának hírét vizsgálják /Fotó: Facebook

Ez nem meglepő, a Jobbik ugyanis már többször nyíltan is kiállt köztörvényes ügyekbe keveredett politikusai mellett. A Magyar Idők arról ír, hogy július 19-re a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként beidézte Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akit egy másik eljárásban kémkedéssel, a mostani ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítanak. A gyanú szerint Kovács 2012–2013-ban uniós költségkeretének terhére gyakornoki szerződést kötött három személlyel, akik semmilyen munkát nem végeztek, nem is jártak Brüsszelben. A nyomozó hatóság szerint a fiktív szerződésekkel a politikus 27 ezer euróval, több mint nyolcmillió forinttal károsította meg az európai közösséget.

Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselőjének mentelmi jogát június 1-jén függesztette fel az Európai Parlament /Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Az ügyészség korábban idézte be ebben az ügyben Kovácsot, aki a sajtónak betegséggel magyarázta, hivatalosan viszont nem indokolta meg távolmaradását – állítja a Magyar Idők. Így viszont, ha most sem jelenik meg a szabályszerű idézésre és előre nem menti ki magát, rendőrök vezethetik elő a gyanúsítotti kihallgatásra a képviselőt, akinek mentelmi jogát június 1-jén függesztette fel az Európai Parlament.

Állítása szerint családja kiirtásával fenyegette meg  Varga-Bíró Tamás zenészt Zagyva György Gyula
/MTI Fotó: Illyés Tibor

A hétvégi sajtótájékoztatóján Hollik István figyelmeztetett: a Jobbiknál túl gyakoriak az ehhez hasonló botrányok.

– A Jobbik a zavaros ügyek és a zavaros emberek pártja – szögezte le Hollik, aki emlékeztetett: Kulcsár nyilvánvalóan holokauszttagadást követett el, amikor a „kamukauszt” áldozatairól beszélt, ő volt az, aki meggyalázta a holokauszt magyar áldozatainak emlékművét a Duna-parton és újévi körlevélben horogkeresztet küldött párttársainak. Vona Gábor mégis védi a debreceni képviselőt, de ugyanígy óvja Zagyva György Gyulát, „aki nemrég életveszélyesen megfenyegette egyik kritikusát és családját”, vagy Szilágyi Györgyöt „aki nem tudta türtőztetni magát és fizikai erőszakkal fenyegetett meg egy államtitkárt a Parlamentben” – sorolta Hollik.

Zagyva György Gyulajobbikos képviselő Dömötör Csaba államtitkárnak ígért egy „nyakon b…ást”
MTI Fotó: Kovács Attila

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek