2018. január 23., kedd
Rajmund, Zelma

Budapest XIII.kerület

Egekben vannak az albérletárak

Talán már el is késett az, aki megfelelő méretű, vagy inkább megfelelő minőségű albérletet keres a XIII. kerületben, de még ha talál is, az biztos, hogy mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia beköltözés előtt.

A lapunknak nyilatkozó ingatlanszakértő, Hegyi Zsolt szerint ez egyértelműen a főiskolákra, egyetemekre frissen felvett diákoknak „köszönhető”.


– A kerületben a használt és új építésű lakások eladási ára is nagyon magasan van, elhelyezkedéstől és mérettől függően ez akár elérheti a 500 ezer forintos négyzetméterárat. Ez pedig a bérlemények árát is megemelte – mondta lapunknak a szakértő. – Nincs nagy különbség abban sem, hol található a lakás, és abban sem igazán, hogy panel vagy téglaépítésű. Óriási áremelkedés figyelhető meg, hiszen  míg három-négy évvel ezelőtt egy egyszobás lakást 70 ezer forintért lehetett kibérelni, addig ma szerencsés, aki havi 100 ezer forintért talál. A kétszobás lakások ára pedig 130 ezer forintnál kezdődik. Természetesen ehhez hozzájön még a kaució, ami átlagosan kéthavi bérleti díjnak felel meg, és persze a rezsiköltség.Adult couple emerging from moving crates

Hegyi Zsolt hozzátette, az induló költségekhez hozzá kell számolni, hogy ezek a lakások nem, vagy csak alig vannak berendezve, igaz, a mindennapi élethez szükséges háztartási gépek azért mindenhol benne vannak az árban. Pluszköltséget jelent, ha valakinek autója van, mert a kerület nagy részén fizetni kell a parkolásért, és mivel a bérlőt általában nem engedik bejelentkezni, így nem tud az önkormányzattól kedvezményes parkolási engedélyt igényelni.


Az albérletbe költözés komoly terheket ró a bérlőkre

Hegyi Zsolt hozzátette, a magas ár több dolog következménye.
– A belvárosi részeknél nagy divat most a napokra való kiadás, ráadásul a Szent István körúthoz közeli utcákat, az újlipótvárosi részt a külföldiek is nagyon szeretik, nekik pedig nem okoz problémát kifizetni ezeket az összegeket. Mivel a kerület Újpest felé eső részénél is jó a közlekedés, az olcsóbb lakást keresők egyre inkább erre a területre szorulnak, de erre a tulajdonosok is rájöttek, ezért árat emeltek. Nagy segítség lehet az egyetemistáknak, ha többen költöznek egy nagyobb lakásba, hiszen így a költségek többfelé oszlanak, és még mindig alacsonyabbak, mintha valaki egyedül bérelne egy egyszobást lakást. Persze ilyenkor alkalmazkodni kell a másikhoz. Mindent összevéve, 300–400 ezer forintnak biztosan kell a zsebben lenni ahhoz, hogy valaki elkezdhessen normális méretű lakást keresni a kerületben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Világraszóló siker volt a vizes vb és a Duna Aréna

    Világraszóló siker volt a vizes vb és a Duna Aréna

    Folyamatos támadások érték a vizes vb megrendezését és annak költségeit. A csapból is az folyik, hogy Orbán Viktor baráti köre elképesztő haszonnal építette meg a létesítményt és a hozzá kapcsolódó egyéb beruházásokat.

  • 50 év táncdal

    50 év táncdal

    Hol jár az eszem? Kislány a zongoránál. Még fáj minden csók. Ajjaj, fekete vonat! Talán még a legfiatalabbak is ismerik ezeket a dalrészleteket, ha máshonnan nem, felvételről, feldolgozásokból, vagy a szülők, nagyszülők fürdőszobai énekléséből.

  • Ő a mi képviselőnk!

    Ő a mi képviselőnk!

    2018. január 8-án a FIDESZ Zuglói Csoportja egyhangú szavazással országgyűlési képviselő-jelöltnek javasolta dr. Jelen Tamást. A FIDESZ Zuglói Választókerületi Szervezete a javaslatot szintén egyhangúan támogatta.

  • Tóth Gyula hazatért

    Tóth Gyula hazatért

    Tóth Gyula a legjobb futsal kapus az országban. A válogatott sportoló az elmúlt években a Rába ETO-ban játszott, de a napokban felbontotta szerződését, és a Ferencvárosba igazolt.