2018. június 18., hétfő
Arnold, Levente

Extra

Egy hétig bírta a vadonban Frei Tamás

Önszántából egy hetet töltött a vadonban Frei Tamás. Az író szeretett volna közel kerülni a természethez, egy vihar azonban szó szerint lemosta a hegyről.„Felmentem a hegyekbe. A francia–olasz Alpok csúcsai közé, két-háromezer méter magasra. A Mont Blanc közelében, a havas csúcs felé tartva” – írta közösségi oldalán Frei Tamás.
„Sátor, kemény sajt, hegyi pásztorok szalámija, fürdés a gleccserek olvadó patakjaiban, éjszakázás egyedül, sátorban, közel nulla fok körüli hidegben (kesztyűben aludtam, be kell valljam). Tulajdonképpen már két nap után, 48 óra elteltével azt éreztem, hogy hát ez az… hallom, érzem, szagolom, amit előtte nem. De aztán még inkább felnyílt bennem az »ősember«, a nem használt érzékszervek beindultak, és a negyedik éjszaka előtti este, sátorállításkor már olyan könnyedén és magától értetődő módon szórtam el a sátor körül pár méterre a kenyérmorzsát (hogy a hangyákat a sátor irányából eltereljem), mintha mindig is ezt csináltam volna.
A jéghideg hegyi patakok akkor már nem rémisztettek, hanem jólesett beléjük feküdni, megfürdeni, és a kövekbe kapaszkodni, hogy el ne sodorjon a víz. (…) Engem végül egy hét után mosott le, a szó szoros értelmében, a hegyről egy hatalmas vihar (az azért rémisztő volt, nekem legalábbis… ennyire ezek szerint nem lettem ősember), de valószínűleg jövőre is visszamegyek. Megpróbálok újra visszatalálni a mélyen rejlő emberi kódokhoz… mert nagy élmény volt” – tette hozzá az egykori műsorvezető.

Frei Tamás Fotók: Facebook

Kapcsolódó Cikkek

  • Rekordbevétellel indított A hihetetlen család 2

    Rekordbevétellel indított A hihetetlen család 2

    A hihetetlen család 2 című animációs film 180 millió dolláros bevételt hozott első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban, és ezzel minden idők rekordját megdöntötte a trükkfilmek kategóriájában.

  • Tatai Robi: Szívesen vállalnánk babát

    Tatai Robi: Szívesen vállalnánk babát

    Tatai Robi a Séfek Séfe nyertese egy hete vette feleségül szerelmét, Barbit. Az ismert szakács boldog, hogy megtalálta élete párját, akivel közös építkezésbe és családalapításba kezdenek.

  • Hűtlenséggel vádolják, de nem válik Beckham

    Hűtlenséggel vádolják, de nem válik Beckham

    Victoria és David Beckham cáfolják, hogy válnának. Habár az elmúlt hetekben egy fiatal, lányról kezdtek el pletykálni, miszerint ő a focista szeretője és ezért Victoria már válni akar, most a sajtósa oszlatta el a híreket.