EUR: 322,18 Ft
CHF: 279,71 Ft
2018. június 19., kedd
Gyárfás

Külföld

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott – közölte a dél-koreai hadsereg, de a hírt megerősítette a japán kormány is.

A tokiói vezetés működésbe hozta riasztórendszerét és figyelmeztette a térség prefektúráit a veszélyre. Az NHK japán közszolgálati tévé arról számolt be, hogy nincs jele károknak. Japánban ugyanakkor ideiglenesen leállították a Sinkanzen szuperexpresszvonat közlekedését. A rakétaindítás azonban nem befolyásolta a légi közlekedést.


A japán védelmi erő nem tett kísérletet arra, hogy megsemmisítse a rakétát, amely 1180 kilométerre a második legnagyobb japán szigettől, Hokkaidótól keletre, három részre szakadva csapódott a tengerbe.

Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő kijelentette:”Példa nélküli az eset, komoly és súlyos veszélyt jelent (Japánra nézve)”. Hozzátette, hogy a tokiói kormány nagyon határozottan tiltakozott a történtek miatt Phenjannál. Mint mondta a rakétaindítás az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozatainak megsértését jelenti. Tokió Washingtonnal és Szöullal, valamint más érintett országokkal szorosan együttműködve fogja kidolgozni a választ.


Hozzátette, kérték az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását.

Időközben bejelentették, hogy a testület már kedd este megvitatja a történteket.

A rakéta típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága és az amerikai hadsereg vizsgálja a rakétaindítást. Az már ugyanakkor ismert, hogy az észak-koreai főváros, Phenjan közeléből indított rakéta 2700 kilométeres távolságot tett meg, 14 perces útja során pedig 550 kilométeres magasságot ért el. Ezekből az adatokból azt a következtetést vonják le, hogy a rakéta közepes hatótávolságú lehetett.

Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) közölte, hogy a rakéta nem veszélyeztette az Egyesült Államok észak-amerikai területét.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb augusztusban fogadott el újabb szigorú büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen nukleáris és rakétaprogramja miatt. A szankció nyomán Phenjan évi 1 milliárd dollár (több mint 255 milliárd forint) exportbevételtől eshet el.

Az új intézkedéscsomag tiltja a szén, a vasérc, a vas, az ólomérc, az ólom, a hal és a tenger gyümölcseinek kivitelét. Ha betartják, Észak-Korea exportbevételei legalább egyharmaddal csökkenhetnek.

Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un a hónap elején kilátásba helyezte, hogy rakétatámadást intéz a csendes-óceáni amerikai sziget, Guam és az ottani légitámaszpont ellen. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor azt felelte, hogy “tűzzel és haraggal” fogadja majd, ha Észak-Korea továbbra is fenyegeti az Egyesült Államokat.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek