EUR: 308,76 Ft
CHF: 267,76 Ft
2017. szeptember 21., csütörtök
Máté, Mirella

Budapest IV.kerület

Ez óriási buli lesz!

Szabadtéri színház, koncertek, sport- és gyerekprogramok. na és persze négynapos óriási buli. Ezt kínálja idén Újpest születésnapjára a Szent László térre szervezett Újpesti Városnapok.

Balázs Klári és Korda György is fellép a szülinapi bulin (Fotó: Csudai Sándor)

Az ujpest.hu és az önkormányzat tájékoztatása szerint az eddigi évek hagyományait őrizve szabadtéri színházzal indul a négynapos program. Augusztus 24-én 19.30-tól a Lúdas Matyi című népi rockoperát tekinthetik meg az érdeklődők, augusztus 25-én pedig a Budapest Bár fellépésével kezdőik meg az egészen 27-éig tartó koncertsorozat.
Augusztus 26-án, szombaton már délelőtt 11 órától lesznek színpadi programok. A napot a nemzetiségi önkormányzatok bemutatója nyitja, melyet a Dance of Destiny és a Danza Táncstúdió előadása követ. Délután a gyerekek kedvence, a Kaláka zenekar várja a kicsiket, majd jöhet Király Linda, később Kasza Tibi koncertje. Másnap délben jó ebédhez szól majd a nóta az „Újpest” cigányzenekarral és László Mária barátaival. Az este aztán a bulié, hiszen Korda György és Balázs Klári mellett színpadra lép a Balkán Fanatik és a Neoton is. A koncertek mellett számos más programmal is várják az érdeklődőket.

Sportos Újpest (szombat-vasárnap 10 és 19 óra között)
Sport- és ügyességi feladatok tízpróbán keresztül, asztalitenisz, csocsó, trambulin, teqball, fitneszgépek és csónakázás mellett szombaton 19 óra 10 perctől a közkedvelt Face Team akrobatikus kosárlabdashow-ját is megnézhetik.
Egész napos programok
A városnapokon a kisgyermekes családok sem fognak unatkozni. A Skac Placcon iskolaváró kézműves-foglalkozás, baba-mama kuckó és játszóház várja a kicsiket és szüleiket. Az előző évekhez hasonlóan a játszva tanulás és a környezeti nevelés jegyében a WWF – Élő Duna Turné programja izgalmas és érdekes feladatokkal készül a gyerekeknek az Egek Királynéja Főplébánia templomkertjében, valamint lesz népi játszó is. A tűzoltóság idén is mind a két napon nyílt nappal várja az érdeklődőket.
Kiegészítő programok
Idén is lesz lehetőség véradásra az Ifjúsági Házban, és lesznek ingyenes szűrővizsgálatok. Két napon át várja kíváncsi utasait az ingyenes nosztalgia-buszjárat. Természetesen nem maradhat el a babaszínház és a lufihajtogatás sem.
Babaszínház
Az Újpesti Városnapok programjaként augusztus 26-án, szombaton 10 órától babaszínházba várják a kicsiket és szüleiket az Ifjúsági Házban. A programon előzetes, ingyenes regisztrációt követően lehet részt venni. A regisztrációhoz újpesti lakcímkártyára lesz szükség.
Street Food 4 keréken
A városnapokon igazi gasztroélményeket is szerezhetnek, ezért érdemes üres gyomorral érkezni, egymást érik majd az ellenállhatatlan finomságok.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Piknik a Tisztviselőtelepen

    Piknik a Tisztviselőtelepen

    A hagyományokat követve idén is a Bláthy Ottó utca sarkán lévő tér adott otthont a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület által szervezett Bográcsfesztiválnak.

  • Nem csak a húszéveseké a világ

    Nem csak a húszéveseké a világ

    Nyugdíjas korban is lehet élet az élet, ha élettel töltöd meg! Ez a jelmondata annak az ingyenes programnak, melyet minden péntek délután tartanak a Zuglói Civil Házban és ahol bárki találhat magának sakk, kártya vagy épp társasjáték partnert.