2017. november 25., szombat
Katalin

Belföld

Fidesz: Gyurcsány Ferenc leamortizálta, a jelenlegi kormány fejleszti a kórházakat

“Gyurcsány leamortizálta, a jelenlegi kormány pedig fejleszti a kórházakat” – kommentálta a Fidesz a Demokratikus Koalíció (DK) szerdai közlését.

László Imre, a Gyurcsány Ferenc vezette DK egészségügyi kabinetjének vezetője felszólította a kormányt, azonnal kezdje meg a szükséges MR-ek és CT berendezések beszerzését, hogy minden nagyobb kórházban legyen a két létfontosságú műszerből.


A kormánypárt szerint “az a Gyurcsány beszél” a kórházak felszereltségéről, aki “kivéreztette, eladósította és leamortizálta a kórházakat”, ahol azért kell ma pótolni a CT és MR berendezéseket, mert 2010 előtt a fejlesztések és az eszközbeszerzések elmaradtak, a kórházak leépültek.

A Fidesz közölte: a Fidesz-KDNP kormányzása óta folyamatosak a fejlesztések az egészségügyi intézményekben, 30-ról 65-re nőtt az MR készülékek száma 2010 óta, CT-ből pedig a korábbi 73 helyett ma már 104 áll rendelkezésre. Kiemelték továbbá, hogy a most induló budapesti kórházfejlesztések kapcsán csak az idei évben 22 milliárd forintot költenek orvostechnológiai fejlesztésekre: 17 budapesti és 6 Pest megyei kórház kap jelentős fejlesztési összeget képalkotó diagnosztikai, sugárterápiás és egyéb eszközökre.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek