2017. december 15., péntek
Valér

Külföld

Elítélték a székelyföldi Csernáton község polgármesterét, le kell mondania

A brassói táblabíróság jogerősen egy év, négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Bölöni Dávidot, a székelyföldi Csernáton község polgármesterét, és egy évre el is tiltotta a közügyek gyakorlásától, így az elöljárónak le kell mondania a tisztségéről.

A szeptember 15-én kimondott ítéletről hétfői számában számolt be a Krónika erdélyi magyar napilap. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármester ellen a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat, mert álláspontja szerint az elöljáró 2008-2009-ben jogtalanul igényelte az Európai Unió területalapú támogatását a község tulajdonában levő 738 hektár legelő után, mert a község bérbe adta korábban.


Bölöni Dávid mindvégig ártatlannak vallotta magát, szerinte a legelőket nem adták bérbe, s azok a dokumentumok, amelyekre a DNA hivatkozik, csupán arra vonatkoztak, hogy melyik pásztor felel egy-egy területért. Szerinte a pásztoroktól műtrágyára gyűjtöttek kis összegeket, ezeket tekintette az ügyészség bérleti díjnak. A polgármester azt is elmondta: a jogtalannak vélt területalapú támogatás a község kasszájába folyt be, és a teljes összeget a legelők feljavítására költötték. A per kezdete óta pedig a támogatást vissza is utalták a kifizetési ügynökségnek.

A bíróság a vádhatóságnak adott igazat a perben. A polgármesternek azt követően kell lemondania tisztségéről, hogy a jogerős ítéletet hivatalosan is kikézbesítik. A megüresedő tisztséget az alpolgármesternek kell betöltenie mindaddig, míg időközi választásokat írnak ki a Kovászna megyei községben, és új polgármestert választanak.

Kapcsolódó Cikkek