EUR: 324,00 Ft
CHF: 285,63 Ft
2018. szeptember 26., szerda
Jusztina

Egyéb Kaposvár

Folytatódik a városi korcsolyaoktatás

Az előző évek hagyományait követve ebben az évben is térítésmentesen tanulhatnak meg korcsolyázni a kaposvári óvodások és iskolások. A kicsik immáron harmadik éve sajátíthatják el a csúszkálás fortélyait a pedagógusoktól.

Az elmúlt években a programnak köszönhetően több száz kisgyermek tanulta meg, hogy miként lehet biztonságosan és biztosan siklani a jégen, idén pedig mint 500 óvodással foglalkoznak majd a szakemberek, valamint több százra tehető az általános iskolások száma is, akik tanórai keretekben mennek majd a jégcsarnokba. Remélhetőleg többen kedvet kapnak ahhoz, hogy a korcsolyasportot válasszák.


*/Fotó: KP – Egyre több kaposvári gyerek tud korizni

– A különböző utánpótláscsapatokban már 78-an játszanak, ezekkel a fiatalokkal eddig két edző dolgozott, ez évtől pedig már öt – mondta Dér Tamás, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója a tanévkezdéssel szinte egyidejűleg induló program kapcsán.

A somogyi megyeszékhely példaértékű kezdeményezését a Magyar Jégkorong Szövetség is támogatja, ezért mentoredzőként tanítja majd a kicsiket Kaposváron Györgypál Kadocsa, aki a jövőben a régió több városában is tevékenykedik.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek