2017. november 03., péntek
Győző

Sport

Hosszú Katinka és a Mol hárommillió forinttal támogatja a Gézengúz Alapítványt

Hosszú Katinka segítségével hárommillió forinttal támogatja a Mol-csoport a Gézengúz Alapítványt, amely a koraszülött és a születéskor sérült gyerekek gyógyításával és fejlesztésével foglalkozik.

Az adománygyűjtés egy kampány része volt, a háromszoros olimpiai bajnok klasszis egy aláírásával ellátott úszósapkát ajánlott fel, a Mol-csoport pedig vállalta, hogy ha a Facebook-oldalán 25 ezer kedvelés érkezik a sportszerről készült fotóra, akkor 3 millió forinttal támogatja az alapítvány kisgyermekeken segítő hidroterápiás módszerét.


“Most megint fáradt vagyok, de már újra az edzésektől. Nagy lendülettel készülök a világkupára” – mondta a “szakmáról” a 28 éves Hosszú, majd hozzátette, az utolsó állomás nem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna, ez pedig extra motivációt jelent számára.

A bajai sztár megjegyezte, a riói olimpiát követő elmúlt egy esztendő a hazai világbajnoksággal együtt rendkívül gyorsan eltelt számára, így “már csak három év van” a következő ötkarikás játékokig.

“Sokat tanultunk az előző négy évből, azt szeretnénk kamatoztatni. Érzem magamban az erőt, minden állomás, így a decemberi, koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság is fontos a cél érdekében” – mondta a budapesti vb-n kétszer győztes úszó.

Kapcsolódó Cikkek

  • Dárdai: A fiatalok meghálálták a bizalmat

    Dárdai: A fiatalok meghálálták a bizalmat

    Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának edzője büszke fiatal játékosaira, akiknek döntő érdeme volt a Zorja Luhanszk elleni 2-0-s sikerben az Európa Liga csoportkörében.

  • Elsírta magát Babos Timi

    Elsírta magát Babos Timi

    Könnyek között emlékezett vissza a most zárult szezonra Babos Tímea. A páros világbajnokságot nyert teniszező elmondta, hogy az évközi visszaesése során jött rá, mit is jelent neki a tenisz.

  • Ronaldo: Nem vagyunk jó passzban

    Ronaldo: Nem vagyunk jó passzban

    Cristiano Ronaldo szerint annak ellenére sincs válságban a címvédő Real Madrid, hogy szerdán 3-1-re kikapott a Tottenhamtől a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.