EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 22., péntek
Móric

Életmód

Jár-e a pénz az ötösért?

Egyre elterjedtebb jutalmazási mód, hogy a szülők beárazzák a jegyeket. Az ötösért 200, a négyesért pedig 100 forint jár. Bár a szakemberek csóválják a fejüket, a módszerben hívő szülők úgy vélik, ez a mai világban hatékony motiváció, és felkészít a felnőttlétre.

Jutalom, vesztegetés vagy lekenyerezés? /Fotó: Profimedia, Alamy

– Az ikerfiaimnak hiába mondtam, hogy magukért tanulnak, nem foglalkoztak vele. Otthon nem tanultak, amennyi rájuk ragadt az órán, abból megvolt a stabil közepes. Nagyon sok módszert kipróbáltunk, aztán bevezettem, hogy a jó jegyekért 100 forintot kapnak, viszont hármas alatt ők fizettek nekem. Először mindketten mínuszban voltak, de most már elég jól működik. A nyolcadikat is ebben a szellemben kezdték az idén. Zsebpénzt nem kapnak, de úgy tűnik, mindegyik gimnáziumban folytatja – mesélte Éva, aki tudja, sokan megszólják ösztönzési elvéért, de úgy véli, ez egyfajta gazdasági nevelés is, hiszen a fiúk megtanulták, hogy a pénzért meg kell dolgozni.

– Nem ítélkezem, de nem vagyok biztos benne, hogy a pénz a megfelelő eszköz a jutalmazásra – véli Ágota, akinek három iskolás gyereke van. – A legnagyobb egyetemista, őt soha nem kellett noszogatni, hogy tanuljon. Korán megértette, hogy neki a tanulás a munkája, és a fizetése a jegy. Őt a sikerélmény vitte előre. A középső gyerek gimnazista, neki mindig kellett valami tárgyi motiváció, de soha nem pénzt, hanem év végére valami vágyott tárgyat kap jutalmul. A kicsi általános iskolás, és örül, ha megdicsérjük, amikor jó jegyet hoz haza. A rossz jegyek után pedig együtt erősítünk rá a tanulásra. Igyekszem éreztetni vele, hogy nem hagyom magára, és a testvéreire is számíthat – mesélt gyerekei tanulási szokásairól Éva.

A brit szuperdada, Jo Frost szerint a szülőknek nagyon meg kell gondolniuk, miért fizetnek a gyereknek, mert van, amikor jutalom, de van, amikor vesztegetés vagy lekenyerezés eszköze a pénz. Nem érdemes pénzt adni azokért a dolgokért, amelyek egyébként is elvárhatók. Ahogy mindenkinek, a gyerekeknek is vannak kötelezettségeik, még ha más jellegűek is, mint a felnőtteknek – ilyen a tanulás. Pozitív megerősítésre természetesen szüksége van a gyereknek, hiszen ez egyfajta hajtóerőt jelent számára, sőt az sem okoz gondot, ha egy-egy kiugróan jó eredményét némi pluszpénzzel ismerjük el, de ügyelni kell a mértékre, az efféle motiválás ugyanis könnyen a visszájára fordulhat: a rendszeres, magas pénzjutalom elveszi a teljesítmény felett érzett öröm ízét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tudja ön, mennyi az ideális testsúlya?  

    Tudja ön, mennyi az ideális testsúlya?  

    Bár mindenki vágyik az ideális testsúlyra, annak megállapítása korántsem egyértelmű. Már csak azért sem, mert a megfelelő súly számtalan tényezőtől függ, és a hozzá vezető út is mindenkinél különböző lehet.

  • A sült gesztenyén túl

    A sült gesztenyén túl

    A sült gesztenye, gesztenyepüré, gesztenyeszív triumvirátuson túl a szelídgesztenye számos remek étel alapanyaga lehet.