2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Belföld

Júliusban is Magyarországon nőtt a leggyorsabban az építőipari termelés az EU-ban

Június után júliusban is Magyarországon bővült legnagyobb mértékben, 22,6 százalékkal, az építőipar termelése az Európai Unió 28 tagállama közül – ez derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentéséből.

Az előzetes adatok szerint, szezonálisan kiigazítva, az euróövezet 19 tagállamában 0,2 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,5 százalékkal emelkedett az építőipar kibocsátása júliusban az előző hónaphoz képest.


A tavaly júliusival összevetve az euróövezetben 3,4 százalékkal, az unió egészében pedig 3,6 százalékkal növekedett az építőipari termelés.

Júniusban éves összevetésben az euróövezetben 4,3 százalékkal, az unióban pedig 4,1 százalékkal, míg havi szinten 0,3 százalékkal, illetve 3,9 százalékkal bővült az építőipar termelése.

Júliusról a legnagyobb havi szintű növekedést Svédországból (+7,9 százalék), Lengyelországból (+4,3 százalék) és Szlovákiából (+2,8 százalék) jelentették. A legnagyobb mértékben Szlovéniában (-8,6 százalék), Csehországban (-2,5 százalék) és Magyarországon (-2,1 százalék) esett vissza az építőipar termelése.

A legerőteljesebb növekedést 2016 júliusához képest Magyarországon (+22,6 százalék), Svédországban(+21,2 százalék), Lengyelországban (+19,8 százalék) és Szlovákiában (+14,7 százalék) regisztrálták. Csökkenést jelzett Nagy-Britannia (-1,1 százalék) és Olaszország (-0,4 százalék).

A statisztika havi és éves bontásban is meglehetősen hiányos, ugyanis 13 országból nincs júliusra vonatkozó adat, és közülük is 8 országra csak negyedéves adatot tesznek közzé.

Az euróövezetben 1,5 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,3 százalékkal növekedett az építőipar termelése a második negyedévben az előző negyedévhez képest, éves összevetésben 3,6, illetve 3,7 százalékos emelkedést mértek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

    Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

    Oktatási feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve közvetlen környezetében bűnszövetségben, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon több év fegyházra ítélt hat vádlottat a Debreceni Törvényszék pénteken – tájékoztatta a bíróság sajtószóvivője az MTI-t.

  • Fidesz: A Soros-szervezetek máris támadják a “Stop Sorost”

    Fidesz: A Soros-szervezetek máris támadják a “Stop Sorost”

    A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a “Stop Soros” törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja azt – közölte Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Orbán Viktor: erőforrást látunk a roma közösségben

    Orbán Viktor: erőforrást látunk a roma közösségben

    A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.

  • Forgalmi változások lesznek Budapesten

    Forgalmi változások lesznek Budapesten

    Változik a 105-ös busz útvonala, továbbá várakozásra lehet számítani a 4-es és a 6-os villamos, illetve több másik busz és troli vonalán a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon egy szombat délutáni tüntetés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.