2017. december 12., kedd
Gabriella

Belföld

Képzést indít az MNK a hazai vállalkozások sikeréért

Hiánypótló, az infokommunikációra fókuszáló képzést szervez a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) a Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiájának keretein belül.

Az IKT Exportakadémia elnevezésű tréningen a részt vevő vállalkozások egy kétszer kétnapos képzésen vehetnek részt, amelynek során megismerkedhetnek a hatékony piackutatás, termékpozicionálás, ügyfélmenedzsment és marketingstratégia kialakítási lehetőségeivel.


– A digitális export hatalmas szerepet játszik a magyar gazdaság növekedésében és azt szeretnénk, ha ez tovább erősödne. Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint hazánkban a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékének 20 százalékát adja a digitális gazdaság. Ezzel az Európai Unió 28 tagországa közül az ötödik-hatodik helyet foglaljuk el. Az elmúlt szűk egy évben a stratégiánkkal komoly eredményeket értünk el. Többek között létrejött egy olyan adatbázis, amely két szempontot érvényesítve működik. Az egyik eleme 18 ország külpiaci helyzetének elemzését tartalmazza, de ez 80 országra bővül majd, a másik eleme, hogy összegeztük az állami és hazai digitális megoldásokat, amelyek potenciálisan értékesíthetők külföldön – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

Az infokommunikációra fókuszáló első képzést szeptember 26–27. és október 11–12. között Gárdonyban tartják.

– A kereskedőház folyamatosan bővíti és fejleszti eszköztárát, hogy a hazai vállalkozások lehetőségeiknek és képességeiknek megfelelő szolgáltatásokat vehessenek igénybe – fogalmazott Oláh Zsanett, az MNK vezérigazgatója.

Kapcsolódó Cikkek

  • Halálra vertek egy nőt a XIII. kerületben

    Halálra vertek egy nőt a XIII. kerületben

    Olyan súlyosan bántalmaztak egy 43 éves nőt a XIII. kerületben, hogy belehalt sérüléseibe – tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

  • A készítmények és szerek internetes vásárlásánál körültekintően kell eljárni

    A készítmények és szerek internetes vásárlásánál körültekintően kell eljárni

    Az állatgyógyászati készítmények és növényvédő szerek internetes vásárlásánál körültekintően kell eljárni, minden esetben figyelni kell arra, hogy a termék rendelkezik-e magyar nyelvű felirattal, magyar nyelvű használati utasítással és ellenőrizni kell a készítményt forgalmazó céget is, hogy rendelkezik-e Magyarországon forgalmazási engedéllyel az adott szerre – mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.