2018. szeptember 23., vasárnap
Tekla, Líviusz

Külföld

Nem hagyják magukat, a magyar nyelv betiltása ellen harcolnak Kárpátalján

Nem éppen az európai integráció vonásai mutatkoznak meg az új ukrán oktatásügyi törvény elfogadásában, melyet a kijevi törvényhozók elsősorban az orosz nyelvet használók ellen hoztak, de a legtöbb kárt mégis a kárpátaljai magyar közösségeknek okozzák vele – írja a hirado.hu.

Közös nyilatkozatban ítélték el a kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervek azt a döntést, miszerint egy új törvény az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg. Ezért Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt. Az elnök pártjából egyedül Brenzovics László képviselő szavazott nemmel, így nemzetközi segítségre lesz szükség bármilyen további módosítás reményében.


Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanára a hirado.hu-nak nyilatkozva leszögezte: ő személy szerint biztos abban, hogy a tiltakozás meghozza a gyümölcsét. Meglátása szerint az ukrán kormány az állami dominanciára játszik, de ezzel a lépésével  senkit sem lepett meg. A magyar közösség azonban számított Brenzovics László nem szavazatára a törvénymódosítás elfogadásánál, hiszen ő lesz a vezéralakja a tiltakozásnak. Ő az egyik legnagyobb kárpátaljai szervezet, a KMKSZ elnöke, de más szervezetek is felsorakoznak majd mögötte a tiltakozás élén.

Ha Porosenko jelenlegi formájában írja alá a törvénymódosítást, még akkor is időbe telik, míg kidolgoznak egy végrehajtási mechanizmust. Ebben a helyzetben az időnyerésre kell koncentrálni, így elérhetik azt, hogy a tanévet kezdő középiskolás diákok magyar nyelven folytathassák a tanulmányaikat, amíg megoldást keresnek a jogszabály további módosítására – mondta Riskó Márta.


Szijjártó Péter: “Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával”

Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával, amely súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait – mondta Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter az MTI-nek telefonon Tallinnból, ahol az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozóján vesz részt.

A csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozásnak az EU soros elnöke, Észtország ad otthont. A tagállamok külügyminiszterein kívül jelen vannak a keleti partnerség keretében az EU-val együttműködő országok, köztük Ukrajna diplomáciai képviselői is.

 Szijjártó Péter elmondta, hogy a találkozón az egyik legfontosabb kérdésként tartja napirenden a héten elfogadott ukrán oktatási törvénymódosítást.

“Szégyennek tartjuk, hogy a módosítás súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait, szégyen, hogy egy, az EU-val egyre szorosabb kapcsolatokra törekvő ország ilyen, az európai értékekkel homlokegyenest ellentétes törvényt hozott. Elfogadhatatlan, hogy Ukrajnában elvették a jogot a magyaroktól, hogy anyanyelvükön tanulhassanak a középiskolákban és az egyetemeken, csupán az óvodákban és az általános iskolákban hagyták meg ennek lehetőségét” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Hozzátette, hogy a törvénymódosítás a Kárpátalján működő magyar iskolák jelentős részének működését fenyegeti.

Kapcsolódó Cikkek