2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Belföld

Sportparkokkal fejleszti a kormány a szabadidősport infrastruktúráját

Sportparkokkal fejleszti a kormány a szabadidősport infrastruktúráját – hangsúlyozta Szabó Tünde Üllőn egy kültéri sportpark átadásán pénteken.

“A sport közösségteremtő erővel bír, hiszen az olyan szabadtéri parkokban, mint amilyen az új üllői is, az egymást követő generációk, a helybéli lakosok együtt tölthetik el a szabadidejüket, közösen sportolnak, és ez erősíti az összetartozás érzését, szorosabbá fűzi a családi kötelékeket is” – nyilatkozta a sportért felelős államtitkár az MTI-nek a Nemzeti Szabadidős- Egészség Sportpark program keretében elkészült terület ünnepélyes átadását követően.


Leszögezte, a kormány kiemelten támogatott stratégiai ágazatként kezeli a sportot, s egyik fő célkitűzése, hogy folyamatosan növelje a rendszeresen sportolók arányát a teljes magyar társadalmon belül, hiszen az egészségmegőrzésben kiemelt szerepe van a rendszeres testmozgásnak.

Kifejtette, 2010 óta Magyarországon a rendszeresen – legalább heti két alkalommal – sportoló felnőtt lakosság aránya 5 százalékról ugyan közel 15 százalékra növekedett, de ezt az arányt még tovább kell javítani, mert a lakosság egészségi állapota alapvetően meghatározza az ország teljesítőképességét is. Mint fogalmazott, “a sportparkokkal újabb jelentős lépést tettünk az egészségesebb és aktívan sportoló nemzetté válás felé, amellyel hosszútávon jelentős megtakarítások is elérhetők, hiszen a sportra fordított forintok háromszoros megtérülést eredményeznek a népegészségügyben”.


Felhívta a figyelmet arra, hogy a HISZEK Benned sportprogram, a Modern városok program és a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési program keretében az egészséges, mozgásban gazdag életmód kialakítását segítő beruházásokon túl a kormány meghirdette a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark programot is. Ennek első ütemében 1,5 milliárd forint összegű forrást biztosít kültéri sportparkok fejlesztésére, így közel 120 településen valósul meg szabadidős-egészség sportpark vagy rekortános futókör beruházás. A második ütemben további 5,5 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre.

Szabó Tünde hangsúlyozta, az egészség- és sportparkok a kormány célkitűzéseinek megfelelően lehetőséget teremtenek a lakosság számára, hogy helyben, saját közösségükben, ingyenesen mozoghassanak nap mint nap.

“Ennek hatása nemcsak az egészségmegőrzés területén, de a közösség szerveződése, összetartozása szempontjából is nagyon fontos. Mindemellett a sportparkok bevonhatók a helyi közoktatási intézmények sporttevékenységébe is, amellyel pedig tovább javulhatnak a mindennapos testnevelés feltételei” – mondta az államtitkár.

A kültéri sportparkok a helyi sajátosságok figyelembevételével készülnek el, amelyhez a megfelelő területű, műszakilag, geológiailag alkalmas ingatlant az önkormányzatok biztosítják, a parkokat pedig a Nemzeti Sportközpontok építteti meg. Minden sportpark esetében előírás az akadálymentes megközelíthetőség biztosítása. A legkisebb sportpark 40 nm, a legnagyobb 150 nm, a minimum eszközszám 5, de minden típus tovább bővíthető. Lehetőség van 200 vagy 400 méteres rekortán futókör kialakítására is, akár a sportpark körül, akár attól elkülönülten.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

    Több év fegyházra ítélték a debreceni egyetemi drogterjesztőket

    Oktatási feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve közvetlen környezetében bűnszövetségben, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon több év fegyházra ítélt hat vádlottat a Debreceni Törvényszék pénteken – tájékoztatta a bíróság sajtószóvivője az MTI-t.

  • Fidesz: A Soros-szervezetek máris támadják a “Stop Sorost”

    Fidesz: A Soros-szervezetek máris támadják a “Stop Sorost”

    A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a “Stop Soros” törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja azt – közölte Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Orbán Viktor: erőforrást látunk a roma közösségben

    Orbán Viktor: erőforrást látunk a roma közösségben

    A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.

  • Forgalmi változások lesznek Budapesten

    Forgalmi változások lesznek Budapesten

    Változik a 105-ös busz útvonala, továbbá várakozásra lehet számítani a 4-es és a 6-os villamos, illetve több másik busz és troli vonalán a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon egy szombat délutáni tüntetés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.