2017. november 03., péntek
Győző

Belföld

Szijjártó: Az Európai Bíróság felelőtlen ítéletet hozott

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nagyon felelőtlennek nevezte csütörtökön az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését, mert a döntés teljesen mértékben ellentétes az európai népek érdekeivel és az Európai Unió biztonságával.

A miniszter az uniós védelmi és külügyminiszterek nem hivatalos tallini találkozóján újságíróknak azt mondta, hogy “fontos megvizsgálni a döntés tartalmát, miután az nem mondja ki, hogy Magyarországnak be kellene fogadnia illegális bevándorlókat”.


Az ítélet azt mondja ki, hogy a belügyminiszterek tanácsának kötelező kvótáról hozott döntése összhangban áll az európai előírásokkal – közölte.

Ez azt jelenti, hogy most egy újabb jogi vita fog kezdődni, amelynek során a magyar kormány harcolni fog, hogy megvédje az országot – szögezte le, és hozzátette, az újabb jogi vita a kötelező betelepítési kvóta végrehajtásáról szól majd.


Egy másik kérdésre válaszolva közölte, hogy az Európai Bíróság ítéleteit nem lehet figyelmen kívül hagyni, de meg kell érteni, hogy azok miről szólnak.

A kormány mindig tiszteletben fogja tartani az európai rendelkezéseket, például a schengeni egyezményt, amely egyértelmű intézkedéseket tartalmaz arról, hogy miként kell megvédeni az EU külső határait – közölte Szijjártó Péter.

Azt viszont soha nem fogja a kormány elfogadni, hogy rajta és a magyar embereken kívül bárki más döntsön arról, kit engednek be Magyarországra – szögezte le.

További Cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar opera napja alkalmából elismeréseket adtak át az Erkel Színházban

    A magyar opera napja alkalmából elismeréseket adtak át az Erkel Színházban

    A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak Testülete Uzoni Mária egykori protokollfőnököt választotta soraiba, és posztumusz örökös tag lett Lehoczky Éva és Ütő Endre operaénekes, valamint Petrovics Emil zeneszerző – hangzott el a magyar opera napja alkalmából rendezett pénteki ünnepségen Budapesten, az Erkel Színházban, ahol az Operaház elismeréseinek átadása mellett Ókovács Szilveszter főigazgató bemutatta a MagyarOpera200 című, 53 lemezből álló új kiadványt is, amely a magyar operairodalom elmúlt két évszázadából nyújt átfogó válogatást.

  • Fidesz: A Jobbik nem tud elszámolni az illegális támogatásokkal

    Fidesz: A Jobbik nem tud elszámolni az illegális támogatásokkal

    Az a Jobbik beszél, amelyik nem tud elszámolni a milliárdos Simicska Lajostól kapott illegális támogatásokkal az Állami Számvevőszéknek – írta a Fidesz pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményben Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatójára reagálva.

  • Műanyagdarabot találtak egy csokoládéban

    Műanyagdarabot találtak egy csokoládéban

    Műanyagdarabot találtak a Dániában előállított Anthon Berg Sweet Moments marzipan bar minicsokoládéban, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy ne fogyasszanak a Magyarországon is forgalomba került termékből.

  • Migránsbandák fenyegetik Koppenhágát

    Migránsbandák fenyegetik Koppenhágát

    Másod és harmad generációs migrációs hátterű bűnbandák tartják rettegésben Dánia fővárosát, Koppenhágát. A leszámolások sokszor lövöldözésekbe torkolnak, ahogyan az a minap is történt.