EUR: 307,87 Ft
CHF: 265,97 Ft
2017. október 24., kedd
Salamon

Belföld

Ütőképes lett a honvédelem

A 2010-es kormányváltás után az Orbán-kormány megszilárdította a korábbi alulfinanszírozás miatt képességeiben és létszámában is visszafogott Magyar Honvédséget.  Míg 2010-ben húsznál kevesebb önkéntes tartalékos katona volt, addig ma már több mint 5500-an szolgálnak az Önkéntes Tartalékos Rendszerben (ÖTR).

Az önkéntes alapú professzionális hadseregre való átállást követően, a kétezres évek közepétől kezdve jelentős képesség- és létszámcsökkenés ment végbe a Magyar Honvédségnél. A 2010 óta kormányzó Fidesz–KDNP-kabinetek ezt felismerve a nemzeti érdekek mentén fejlesztik és modernizálják a hadsereget, oly módon, hogy a honvédelem színvonala megfeleljen a szövetségesek elvárásainak.

Ennek érdekében indították el a haderőreformot jelentő Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderő-fejlesztési Programot. A hosszú távú célkitűzés nemcsak Magyarországra, az unió egészére kötelező, miszerint a védelmi költségvetésnek el kell érnie a bruttó hazai össztermék 2 százalékát. Ennek érdekében a magyar központi költségvetés már 53 százalékkal növelte a honvédelemre elkülönített forrásokat 2016-ban. Ráadásul a haderő modernizációja érdekében a költségvetési források 20 százalékát fejlesztésre kell fordítani. Ezzel Magyarország már most eléri azt a fejlesztési szintet, melyet a NATO kívánatosnak tart.

/Fotó: MTI

Hogy regionális szinten ütőképes haderő álljon Magyarország rendelkezésére, a kormány nemcsak a hon védelmében szolgálatot teljesítők létszámát, de fizetésük értékét is alaposan megnövelte. Az elmúlt nyolc év alatt háromezer fővel emelkedett a Magyar Honvédség létszáma. Ráadásul az állomány illetményei is jelentősen növekednek: a bérek három év alatt átlagosan több mint felével emelkednek. Egy legénységi állományú katona 2010-ben havi 138 ezer forintot keresett, ma 215 ezer forintot. Ezzel párhuzamosan egy pályakezdő tiszt jövőre már 363 ezer forintot fog keresni, míg 2010-ben 206 ezer forintot kapott.

Az illetményfejlesztés mellett a katonai életpálya­program kialakítása is emelte a pálya vonzerejét, így a Magyar Honvédség megtartóképességét is. Mivel a tárca kiszámítható életpályát és biztos jövőképet tud garantálni a katonák számára, 2016 óta a létszám folyamatos emelkedést mutat. Alig fél év alatt, 2015 decembere és 2016 nyara között a katonák létszáma 600 fővel emelkedett. Ennek egyik előfeltétele volt az is, hogy a korábbi kormányok által bezáratott katonai középiskolák közül az Orbán-kormány egyet már újjáélesztett, és újabb hasonló tanintézmény létesítése várható.

/Fotó: MTI

Eközben a Magyar Honvédség a korábbinál is konkrétabb honvédelmi feladatot lát el nap mint nap, hiszen a katonák a rendőrökkel együtt részt vesznek az illegális migráció elleni küzdelemben. A déli határok védelmében jelenleg mintegy 3000 katona szolgál a határvidéken, további 3000 pedig tartalékban áll készen. A 2015 óta eltelt időben már több mint 16 ezer magyar honvéd vett részt a határok védelmében.

Katonáink helyben küzdenek a migráció ellen

Három földrészen is részt vesznek békefenntartó misszióban magyar katonák. Nemzeti és szövetségi érdekeink mentén növeltük missziós szerepvállalásunkat a kiemelt területeken: a Balkánon és Irakban, de továbbra is jelen vagyunk Afganisztánban is.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Kapcsolódó Cikkek