EUR: 310,34 Ft
CHF: 266,53 Ft
2017. november 01., szerda
Marianna

Sport

56 éves minden idők legjobb kokainfüggő focistája – portré

Ma ünnepli 56. születésnapját minden idők egyik legjobb futballistája, Diego Armando Maradona.

Az argentin szupersztár játékosként szédületes karriert futott be, a nyolcvanas évek első számú játékosa volt, aki 1986-ban, a mexikói világbajnokságon győzelemre vezette hazája válogatottját.


Már tizenöt évesen profi labdarúgó volt, egy évvel később, 1977-ben pedig az argentin nemzeti csapatban is bemutatkozott, méghozzá éppen Magyarország ellen.

Maradona Buenos Airestól nem messze, egy Lanús nevű városkában született 1960. október 30-án. Szegény családban nevelkedett, hatan voltak testvérek. Öccsei, Hugo és Eduardo szintén profi focisták lettek, de messze nem futottak be olyan karriert, mint Diego.


10 évesen már az Estrella Roja nevű klubban játszott, majd az Argentinos Juniors igazolta le. Olyan ügyesen bánt a labdával, hogy 12 évesen felkérték, hogy a felnőtt csapat mérkőzéseinek szünetében trükkjeivel szórakoztassa a közönséget.

1976-ban aztán pályára léphetett a nagyok között is. Öt szezont húzott le a klubban, 167 mérkőzésen 115 gólt szerzett, utolsó két évében is gólkirály lett. Így figyelt fel rá Boca Juniors, amellyel bajnokságot nyert, sőt ismét gólkirály lett a kék-sárgákkal. A Barcelona ekkor döntött úgy, hogy akkor világrekordot jelentő összegért (5 millió font) megszerzi a szupertehetséges támadót. Bár a katalánokkal két év alatt nyert Spanyol Kupát, Ligakupát és spanyol Szuperkupát is, nem igazán érezte jól magát, és ismét rekordot döntve (6,9 millió font) Olaszországba, a Napolihoz szerződött. Itt aztán valósággal szárnyalt, a kékekkel megszerezte a klub első bajnoki címét, sőt az UEFA-kupát is elhódították. Hét évet húzott le a Seria A-ban, 258 meccsen 115 gólt lőtt, egyszer volt gólkirály.

A válogatottban 1986-ban ért a csúcsra, pedig már tagja lehetett volna az 1978-ban győztes vb-csapatnak is, csakhogy a szövetségi kapitány, Cesar Menotti még túl fiatalnak tartotta a szerepeltetéshez. 1979-ban azért begyűjtött egy ifjúsági világbajnoki címet, majd jött 86, ahol fantasztikus teljesítménnyel segítette a dél-amerikai ország válogatottját a vb-trófeához. Ekkor szerezte saját, és a futballtörténelem egyik leghíresebb gólját, Anglia ellen, kézzel, amit a bíró nem vett észre. Ezt a találatot nevezik “Isten keze” góljának. A tornán ötször talált a kapuba, ő lett a vébé legjobb játékosa, de a gólkirályi címről lemaradt, azt az angol Gary Lineker szerezte meg hat találattal.

1990-ben az olaszországi világbajnokságon is döntőbe vezette Argentínát, ott azonban az NSZK-tól (86-ban is a nyugat-németek voltak az argentinok ellenfelei a fináléban) 1-0-ra kikaptak.

1991-ben pozitív lett a doppingtesztje, 15 hónapra eltiltotték, és csak 1993-ban tért vissza a válogatottba. Az 1994-es amerikai világbajnokságon szintén lebukott egy tiltott szerrel, az ephedrinnel, így megint eltiltották.

A felnőtt válogatottban 91 mérkőzésén összesen 34 gólig jutott.

Klubszinten játszott még a spanyol Sevillában, majd 1993-ban visszatért hét meccs erejéig a Newell’s Old Boyshoz, ezután ismét a Boca Juniors következett, de utolsó három szezonjában alig játszott, csupán 30 mérkőzésen lépett pályára, és alig hét gólt szerzett. Utolsó meccsét 1997. október 2-én játszotta az ősi rivális River Plate ellen, nyertek is 2-1-re, de Maradona öt nappal később bejelentette, hogy felhagy a profi labdarúgással.

2000-ben a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet, sőt egy internetes szavazáson az internetezők minden idők valaha élt legnagyobb focistájának választották meg az argentint.

Edzőként is dolgozott, de jóval sikertelenebb volt, mint játékosként. A Deportivo Textil Mandiyúnál kezdte a szakmát, majd  Racing Avellaneda következett. 2008-ban megkapta az argentin válogatott kispadját. Sok kritikát kapott, de a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra kivitte a csapatot, ahol csoportelsőként jutottak tovább, azonban a negyeddöntőben kiestek.

Magánélete elég viszontagságosan alakult. Két házasságából két lánya született, és néhány éve kiderült, hogy Olaszországban él egy házasságon kívüli fia is, Diego Sinagra aki szintén focista lett.

 

Óriási rajongója volt Fidel Castrónak, sőt barátok voltak a néhai kubai diktátorral. Maradona utálta viszont az újságírókat, akik folyton a nyomában voltak. Egyszer Nápolyban olyan közel merészkedtek a házához, hogy Maradona az ablakból légpuskával lövöldözött rájuk. A szuperklasszis szerette a kokaint is, saját bevallása szerint 2005 óta tiszta.

Sikerei:

Klubszinten:

  • Boca Juniors
    • Argentin bajnok: 1981
  • FC Barcelona
    • Copa del Rey: 1983
    • Copa de la Liga: 1983
    • Supercopa de España: 1983
  • SSC Napoli
    • Serie A: 1987, 1990
    • Coppa Italia: 1987
    • UEFA-kupa: 1989
    • Supercoppa Italiana: 1990
Az argentin válogatottban:
  • Ifjúsági labdarúgó-világbajnokság: világbajnok – 1979
  • Labdarúgó-világbajnokság
  • világbajnok – 1986
  • ezüstérmes – 1990
  • Artemio Franchi Trófea: 1993
Egyéni elismerései:
  • Az ifjúsági labdarúgó-világbajnokság aranylabdája: 1979
  • Argentin gólkirály: 1979, 1980, 1981
  • Az év játékosa az argentin labdarúgó szakírók szerint: 1979, 1980, 1981, 1986
  • Az év dél-amerikai labdarúgója:1979, 1986, 1989, 1990, 1992
  • Guerin d’Oro (Olaszország): 1985
  • Az argentin sport szakírók szerint az év sportolója: 1986
  • A labdarúgó-világbajnokság aranylabdája: 1986
  • A világ legjobb játékosa (Onze d’Or): 1986, 1987
  • Az év legjobb játékosa (World Soccer Magazine): 1986
  • Olasz gólkirály: 1987–88
  • Aranylabda a labdarúgásban tett szolgálataiért (France Football): 1996
  • Az argentin sport szakírók szerint az évszázad sportolója: 1999
  • FIFA (internetes szavazás) Az évszázad labdarúgója: 2001
  • FIFA “Az évszázad gólja” (1986, az Anglia elleni negyeddöntő második gólja): 2002
  • Az Argentin Szenátus “Domingo Faustino Sarmiento” díja az életművéért

Címkék

Kapcsolódó Cikkek