2017. november 05., vasárnap
Imre

Tech

Az új játékkonzol közel megháromszorozta a Nintendo bevételét

Közel megháromszorozta forgalmát a japán Nintendo pénzügyi éve első felében a Switch játékkonzol piaci sikerének köszönhetően.

A Nintendo az áprilissal indult folyó pénzügyi év első hat hónapjában 374,04 milliárd jen (3,3 milliárd dollár) értékesítési árbevételt ért el, 2,7-szeresét az egy évvel korábbi 136,81 milliárd jennek. A cég nettó nyeresége 34,5 százalékkal 51,50 milliárd jenre emelkedett. A működési eredmény 39,96 milliárd jen lett az idén a tavalyi 5,95 milliárd jen hiány után.


A Nintendo hat hónap alatt 4,89 milliót értékesített az idén márciusban bemutatott Switch játékkonzolból, 1,97 milliót az első és 2,82 milliót a második negyedévben. Az eladási sikerek alapján a Nintendo éves értékesítési előirányzatát 14 millió konzolra emelte meg a korábbi 10 millióról.

A Nintendo a teljes pénzügyi évben 960 milliárd jen értékesítési árbevételre számít 750 milliárd jen helyett, nyereség-előirányzatát pedig közel duplájára, 85 milliárd jenre emelte 45 milliárdról. Működési eredményben pedig 120 milliárd jent vár a korábban tervezett 65 milliárd helyett.

Kapcsolódó Cikkek