EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 24., vasárnap
Iván

Egyéb

Az ukrán külügyminiszter a héten Budapestre látogat

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter megerősítette kedden, hogy október 12-én, csütörtökön látogatást tesz Budapesten azzal a céllal, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új ukrán oktatási törvény lényegét.

Klimkin a Twitteren tett bejegyzésében emellett közölte: meglepődéssel fogadta magyar kollégája, Szijjártó Péter kijelentését, miszerint Budapest kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát.


Közölte továbbá, hogy meghívja “Ukrajna minden európai partnerének” nagykövetét, látogasson el Kárpátaljára. Kijelentette, hogy Kárpátalján az európai országok nagyköveteinek alkalmuk nyílik majd “közvetlenül beszélgetni a régió lakosaival”.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott és a múlt hónap végén hatályba lépett törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely egyébként 2020 szeptemberétől lép életbe – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.


Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ungváron tett hétfői látogatásakor az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: az ukrán oktatási törvény alapvetően sérti az Ukrajna és az Európai Unió között megkötött társulási megállapodást, ezért jövő hétfőn a külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán Magyarország kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát.

A miniszter – aki a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel egyeztette véleményét a jogszabályról – kijelentette, hogy a törvény “gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését, 10 éves kor fölött elveszi a már megszerzett jogot az anyanyelven történő tanulásra, miáltal Ukrajna minden létező nemzetközi kötelezettségét megszegi”. “Ezt nem engedhetjük meg, a magyar kormány a legkeményebben szembe fog menni ezzel az intézkedéssel” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.