EUR: 307,55 Ft
CHF: 265,20 Ft
2017. október 21., szombat
Orsolya

Extra

Az utolsó pillanatig dolgozott Aradszky László

Tragikus hirtelenséggel hunyt el múlt vasárnap Aradszky László. A népszerű táncdalénekes évek óta vérnyomás-problémákkal küszködött, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy még a halála előtti napon is fellépjen. Pályatársait szintén megrendítette a sztár tragikus halála, többek között Zalatnay Saroltát, aki a halála napján találkozott volna Aradszkyval. 

Isten véled édes Piroskám, Nem csak a húszéveseké a világ, Még ide-oda húz a szív – csak néhány dal abból a hatalmas életműből, amiért az egész ország rajongott a 82 éves korában elhunyt Aradszky Lászlóért. Ahogy a keddi Lokál megírta, az énekes tragikus hirtelenséggel, feltételezhetően álmában hunyt el otthonában.

– Nem vagyok jó állapotban. Hirtelen történt, mindent ugyanúgy csinált, mint bármelyik napon, majd a szobájában lepihent. Később bementem hozzá és holtan találtam az ágyában este 10 óra körül – mesélte könnyeivel küszködve özvegye, Éva asszony, aki 50 évig volt a táncdalénekes társa. – Az utolsó percig ott volt a színpadon, ez volt az élete és nekem is, végig ott álltam mellette. A hangja örökre megmarad nekem – fűzte hozzá.

Halálának pontos okáról lapzártánkig nem érkezett hivatalos információ, annyi viszont biztos, hogy az énekes maga vallotta be tavaly a Ripostnak, hogy évek óta komoly vérnyomás-problémákkal küszködik, ami miatt drasztikus életmódváltásba kezdett, ám ugyanolyan lendülettel dolgozott, mint korábban.

– Már jó ideje mellőzőm az alkoholt, egyáltalán nem iszom. A sport is jelentős része az életemnek: otthon vannak edzőgépeim, súlyzózom is, jólesik a mozgás. A vérnyomásommal pedig egyenesen csodát tesz. Az tény, hogy a gyógyszereket folyamatosan szednem kell, de emellett egészségesebb életmódra váltottam – mesélte az énekes.

Aradszky huszonéveseket megszégyenítő energiával dolgozott élete utolsó percéig, a halála előtti napon még koncertet adott Örménykúton, majd másnap tévéfelvételre várták, ahova már nem érkezett meg.

/Forrás: Facebook/Zalatnay Sarolta

– Tegnap este a Bakelit című műsor felvételén utánam következett volna. Meg akartam várni, de nem jött, én meg már hosszú ideje megfázással bajlódom, nem akartam megfertőzni senkit, így inkább hazamentem pihenni. Semmi előjele nem volt ennek a tragédiának, ebből gondolom, hogy a szíve lehetett. A szív nem kérdez, csak megáll és tudatja veled, hogy menned kell. Felesége, Éva lenyűgöző nő, úgy óvta Lacit, mint a hímes tojást. Én voltam az esküvői tanújuk. Laci több volt nekem, mint kolléga: igazi barát volt. Ugyanolyan volt, mint én, soha nem volt irigy, nem bántott senkit, teljesen pozitív figura volt, olyan, akiről nem feltételezné az ember, hogy meg tud halni. Az egész nyarat végigdolgoztuk, huszonéveseket meghazudtoló energiákkal a 35-40 fokban. Mindig mondták, hogy vigyázzunk magunkra, mert a kor halad, de őt a közönség érdeklődése és szeretete éltette.

Dalversennyel lett sikeres

Aradszky László 1935-ben született Budapesten. Karrierje 1963-ban kezdődött, amikor megnyerte a Tessék választani! című könnyűzenei versenyt Még ide-oda húz a szív című dalával. 13 nagylemez és megszámlálhatatlan dal jellemezte több mint 50 éves pályafutását. Feleségével, Éva asszonnyal 1970-ben házasodtak össze, két gyermekük született: Adrienne és Zsolt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek