2017. november 20., hétfő
Jolán

Belföld

Béreket emel a MÁV

Három év alatt harminc százalékkal növelik a vasúti dolgozók bérét – a MÁV így próbál megbirkózni a munkaerő-hiánnyal. A vasúti társaság elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjúban elmondta, év végére több mint 200 milliárd forinttal faragják le a MÁV adósságállományát, de emellett a szolgáltatások színvonalán is igyekeznek javítani.

Nem csak a piaci cégeknek, hanem az állami vállalatoknak is problémát jelent a munkaerő-hiány.  Dávid Ilona szerint a MÁV-nál ezt 30 százalékos béremeléssel igyekeznek orvosolni. Az állami vasúttársaság elnök-vezérigazgatója elmondta, az érintett szakszervezetekkel egy többlépcsős béremelési programban sikerült megállapodniuk. A felmerülő munkaerő-hiányt emellett egyetemekkel kötött stratégiai partnerséggel is próbálják megoldani.


Dávid Ilona a csoport adósságállományáról azt mondta, az év végére adósságuk „várhatóan 54 milliárd forintra csökken. Ez pedig nagy szó, hisz 2010-ben ez a mutató 300 milliárdon állt”. A vasúti társaság igyekszik szolgáltatásait modernizálni is, a vállalati vezető szerint az online jegyértékesítés például egyre sikeresebb, jelenleg több mint 8 százalék az online értékesítés. Emellett az utazási szolgáltatás színvonalán is javítanának, 2019 tavaszától az elővárosokban a villamosított vasútvonalakon leváltanák a teljes régi járműparkot, 2022-ig pedig az InterCity kocsikat is lecserélnék Szolnokon gyártott, saját gyártású járművekre. A vállalati vezető hozzátette, ebben az uniós ciklusban terveik szerint 900 kilométernyi pálya újul majd meg uniós forrásból. De javítanának az étkezőkocsik szolgáltatási színvonalán is.

Arról, hogy az elmúlt években hogyan változott a MÁV-vezetékek megrongálásának statisztikája és hogy min változtatna még a vasúti társaság vezetése, bővebben a legfrissebb Figyelőben olvashat.

Kapcsolódó Cikkek