EUR: 323,35 Ft
CHF: 286,19 Ft
2018. szeptember 21., péntek
Máté, Mirella

Egyéb Győr

Egyre befogadóbbak az emberek

Különleges hétnek adott otthont nemrég Győr, ugyanis a város történetében először rendezték meg a Design Hetet, amely kiállítást is magában foglalt. Az esemény sikeres volt, s egyre inkább látszik: az emberek képesek befogadni a „rendszerbe szabott” látványt.

Egyébként egy programsorozatról van szó, amelyet már megtartottak Budapesten, Sopronban és Pécsett is, most pedig Győr csatlakozott, hogy teret engedjen a kortárs győri dizájnnak. A megnyitó a Dunakapu téri Delikát Házban volt, s már akkor látszott: a rendezvény sikerre ítéltetett.


Első alkalommal rendezték meg, de sikeres volt…
Fotó: Marcali Gábor

– Fő elhatározásunk, hogy a győri és a Győr környéki tehetséges dizájnereket felkutassuk, és megmutathassák magukat a Design Hét Győr keretében – mondta el Nagy Zsuzsa építész, a győri fesztivál kurátora. – Célunk minél nagyobb figyelmet irányítani a bemutatott dizájnerekre a befektetői szférában is. Valljuk, hogy a dizájn és a kortárs építészet alkalmazása mérhető, minőségi változást hozhat egy vállalkozás életében – zárta szavait az építész.

Minden korosztályt vonzott a kiállítás
Fotó: Marcali Gábor

A rendezvénysorozatot természetesen kiállítás is kísérte, ahol tehetséges győri dizájnerek mutatkozhattak be, s már a megnyitón is nagy volt az érdeklődés a helyi alkotások iránt. A korosztály igencsak vegyes volt, a fiatalok és az idősebbek is képviseltették magukat.


A tárlatot egyébként Hefter László üvegművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Arról beszélt, hogy a dizájnkiállítással Győrben is szeretnék felhívni az ipari potenciál figyelmét arra, hogy városunkban is rengeteg szellemi energia van, amely alkalmas az ipar versenyképességének növelésére, és a most kiállított tárgyak nagy része alkalmas is erre.

Még egy motor is szerepet kapott
Fotó: Marcali Gábor

A művész arra is rávilágított, hogy a dizájn szó ma már sokrétű jelentéssel bír, nem kötődik feltétlenül a tárgy- és eszközkultúrához. Mára egy szellemi mozgalommá vált, amely a megszokottal szemben álló dolgokat favorizálja.

– Győrben ez a fajta gondolkodás még nem elég intenzív – jegyezte meg Hefter László. – Jó lenne, ha intenzívebb lenne, de vannak már jó kezdeményezések, mint ez a kiállítás és programsorozat. Mivel szellemi vonatkozásról van szó, és ebbe az oktatás is beletartozik, vannak jó példák. Ilyen a legújabb terv, amely szerint a Széchenyi István Egyetemen művészeti fakultás indul. Valószínűleg ott a dizájnnal kapcsolatos szellemiség is helyet kap majd, mert anélkül nincs jövő – fejezte ki reményét az üvegművész.

A Vaskakas is megjelent a felhozatalban
Fotó: Marcali Gábor

A győri kiállítók névsora egyébként igencsak impozáns volt: Kodolányi Gábor dizájner, Hefter Brúnó üvegművész, Tóth Judit ékszertervező, Farkas-Pap Éva szobrász, Balogh Petra divattervező, Jakus Tamás formatervező, Csermák Zsuzska grafikus, Meixner Etelka szilikáttervező művész, Nagy Sarolta ékszertervező, Farkas Vajk üvegművész, Gyebnár Hajnalka textiltervező és Fehér József dizájner. Balogh Petra divattervező a megnyitót követően vonultatta fel ruháit, nagy sikert aratva a Dunakapu téri divatbemutatóval, amelyre szintén nagyon sokan voltak kíváncsiak.

A divat világába is betekintést nyerhettünk
Fotó: Marcali Gábor

A programok között számos szakmai előadás, kiállítás és dizájntúra várta az érdeklődőket. A résztvevők megismerhették, hol ér össze a képzőművészet, az urbanisztika, a formatervezés és a helytörténet, melyek Győr legkevésbé ismert, ám dizájnszempontból a legjelentősebb épületei.

Az egy hét tehát sikeresen ért véget, minden szempontból érdemes volt kilátogatni bármelyik eseményre. A dizájn Győrbe is betört, úgy tűnik, most már végérvényesen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.

  • Gondolatmegállóban várhatunk a buszra

    Gondolatmegállóban várhatunk a buszra

    Gondolatmegállót avattak a Horváth-kertben, az Alagút utca–Attila utca sarkánál. A Budavári Önkormányzat által megvalósított megálló falain kerületi írók, költők, művészek Krisztinavárosról írt idézetei olvashatók, amelyeket diákok küldtek be egy ebből a célból kiírt pályázatra.