2018. január 14., vasárnap
Bódog

Extra

Lemondott Harvey Weinstein és az Amazon Stúdió szexuális zaklatással vádolt főnöke

Harvey Weinstein kedden benyújtotta lemondását produkciós vállalatánál. Közben Roy Price, az Amazon Stúdió szexuális zaklatással megvádolt főnöke is távozott posztjáról.

A Weinstein Co. kedden jelentette be, hogy Harvey Weinstein, a cég szexuális zaklatással és erőszakkal megvádolt társalapítója egy héttel a vállalattól való elbocsátása után lemondott a filmvállalat vezető testületében betöltött posztjáról.


Harvey Weinsteinnek, akit a napokban az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia és a brit filmakadémia is kizárt tagjai közül, mintegy 20 százalékos részesedése van a cégben.

The Hollywood Reporter felidézte, hogy az Amazon stúdió vezetősége múlt csütörtökön függesztette fel azonnali hatállyal Price-t, miután Isa Hacket, Philip K. Dick író lánya, a stúdióban készülő The Man in the High Castle című sorozat producere azzal vádolta meg, hogy két évvel ezelőtt egy taxiban, majd az Amazon partiján szexuálisan zaklatta őt.


Hacket Price távozásával kapcsolatban azt mondta: örül, hogy az Amazon megtette a szükséges lépéseket a helyzet megoldására és annak is, hogy elkezdődhet a párbeszéd a filmipari változásokról, amelyek valódi értékeken és tiszteleten nyugvó kultúrát teremthetnek az ágazatban, kiküszöbölve a visszaélést a hatalommal és az elfogadhatatlan viselkedést.

“Valódi lehetőség nyílt meg egy jobb út felé, amelynek végén a nők és kisebbségek képviselete a vezetői pozíciókban kiegyensúlyozott lehet” – fogalmazott Hacket.

Az Amazon elnöke, Jeff Blackburn a vállalat alkalmazottaihoz szóló pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy a cég nem tűri alkalmazottai és üzleti partnerei szexuális zaklatását és a befolyással való visszaélést és minden ilyen ügyet nyomban, teljes körűen kivizsgál.

Az Amazon még pénteken minden üzleti kapcsolatát megszakította a The Weinstein Co. produkciós céggel. A döntés a Weinstein-produkcióban készülő, David O. Russell rendezte drámát is érinti, amelynek Robert De Niro és Julianne Moore a főszereplője és amelyre az Amazon már 40 millió dollárt (10,5 milliárd forintot) költött.

Az Amazon lépésének hátterében Harvey Weinstein botránya áll: az Oscar-díjas producer több tucatnyi nyilvánosságra került tanúvallomás szerint hatalmával visszaélve évtizedeken át zaklatott nőket és szexuális erőszakot is elkövetett.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A Golden Globe-ot majmolta a Critics’Choice Awards

    A Golden Globe-ot majmolta a Critics’Choice Awards

    23. alkalommal osztották a kritikusok díját Kaliforniában. Az idei Critics’Choice Awards nem okozott túl nagy meglepetéseket, hiszen nagyjából ugyanazok vitték el a főbb díjakat, akik a múlt heti Golden Globe-on.

  • Télből a nyárba menekültek a sztárok

    Télből a nyárba menekültek a sztárok

    Januárban többnyire mindenki igyekszik utolérni magát a decemberi szabadságolások miatt. Sok sztár azonban az év eleji hajtás helyett egy kis kikapcsolódás mellett döntött, úti célul pedig a világ legnépszerűbb tengerpartjait választották…

  • Első babáját várja Nagy Adri

    Első babáját várja Nagy Adri

    Kisfiúval állapotos Nagy Adri. A Jóban-Rosszban című TV2-es sorozat sztárja egy évvel ezelőtt találta meg a boldogságot milliárdos szerelme mellett.